Alistair Overeemet egy évre eltiltották a versenyzéstől a Badr Hari elleni csalásért
Overeem tavaly októberben 12 év kihagyás után újra szorítóba lépett, egy kick-box mérkőzésen rombolhatott neki egykori vetélytársának, Badr Harinak, Egy igazi álombunyó volt ez az állóharc rajongóinak, és végül Overeem nyert rajta magabiztosan, pontozással.
Ezt a szép győzelmet azonban jelentősen beárnyékolta a tény, hogy "Übereem" elbukott egy doppingtesztet (bár mindenki tudta, hogy cuccozott előtte is, ahogy más versenyzők is megteszik ezt ugyanígy szemrebbenés nélkül). Csapata azt mondta, hogy nem teljesítménynövelő szerről van szó, és reménykedtek benne, hogy a "B mintavétel" megcáfolja az "A mintavételt", de ez csak tűzoltás akart lenni, ugyanis mindkettőben tévedtek.
Azt nem tudni ugyan, mivel bukott meg a holland, de azt tudjuk, hogy a B-mintavétel igazolta a korábbit, és a GLORY egy évre eltiltotta a versenyzéstől, levette őt a hivatalos ranglistáról, továbbá no contest-re változtatták a pontozásos győzelmét Hari ellen, és még a meccspénzének egy részét is át kell adnia honfitársának.
Mivel az eltiltás visszamenőleges, ez azt jelenti, hogy Alistair leghamarabb októberben térhet vissza – ha úgy nézzük, ez talán nem is olyan nagy tragédia, hiszen amúgy sem volt még bejelentett mérkőzése.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá