Alex Pereira lábrúgással a földre küldte Procházkát, aki uralta az Octagon közepét. Jiri lába már két perc után szét lett rúgva.
A cseh megpróbálta levinni a brazilt, aki guillotine-be fogta. Elég szoros volt, de Jiri kiszabadult, aztán összehozta a takedownt, így az ő pillanatai következhettek. Pereira jól védekezett, pár ütést kapott csak be, és a végén fel is tudott állni, ami nagy szó.
A másodikban pár kemény Pereira-féle lábrúgást követően igazi tűzijátékot láthattunk, keményen megsorozták egymást, mindketten találtak. Jiri megindított egy támadást, be is talált egy ütéssel, Alexnek hátrálnia kellett, azonban a meglátta a lehetőséget, megelőzte, és egy jobb-bal horog kombóval a földre küldte a Cseh Szamurájt, aki nyomott egy hátrabukfencet.
Jiri átölelte Pereirát, hogy ne sorozhassa meg szabadon, azonban a GLORY dupla súlycsoportos bajnoka könyökösökkel támadta és lebirkózta a földre, a mérkőzésvezető érzésem szerint túl korán beszüntette a mérkőzést, pedig Jiri még bőven magánál volt:
Alex Pereira becomes the ninth fighter to win UFC titles in two divisions 🔥 #UFC295 pic.twitter.com/1eN7ZGOpVP
— bjpenndotcom (@bjpenndotcom) November 12, 2023
Poatan does it again 🏹
— UFC (@ufc) November 12, 2023
He gets the finish in round 2 to become the LHW champion! #UFC295 pic.twitter.com/7BXxXE81nr
Early stoppage ide vagy oda, Alex nagyon szépen betalált kétszer is Jirinek, akinek nem szabadott volna így benéznie ezt a horgot, főleg úgy, hogy köztudottan ez Pereira legnagyobb fegyvere. Ezek után nem is kérdés, Alex Pereira minden idők egyik legjobb küzdősportolója, a GLORY után a UFC-ben is dupla súlycsoportos bajnok lett. Ő a kilencedik a UFC történelmében, aki ezt meg tudta tenni.
A mérkőzés utáni interjúknál a UFC újdonsült dupla súlycsoportos bajnoka kihívta Israel Adesanyát, aki legutóbb azt nyilatkozta, 2027-ig szeretne pihenni – Alex úgy gondolja, ez nem jó ötlet és szeretné félnehézsúlyú bajnokként fogadni Izzyt.
„Van egy ember, aki azt mondta, hogy csak egy kocsmatöltelék leszek és ezzel nagyon durván motivált. Neki köszönhetem, hogy tényleg nem lettem egy kocsmatöltelék, Israel Adesanyának. Mivel ő is megmentett, most szeretném én is megmenteni őt, óriási tehetség, kár lenne ezt ilyen sok pihenéssel elpazarolni."
A nézők között ott volt Jamahal Hill is, akinek nem tetszett, hogy Pereira Israelt hívta ki, és közben Joe Rogan is mondta, hogy mindenképp Hill lesz a következő ellenfele, hiszen neki ugyanúgy sérülés miatt kellett leadni az övet, mint Procházkának. Poatan erre azt felelte, szeretne aktív bajnok lenni, nem tudja, Hillnek mennyi idő kell még a felépüléshez, de kész kiállni vele is.
Jiri nem állt neki panaszkodni a leállítás miatt, elismerte, hogy Alex jól megfogta, de a teste még működött, mert egy igazi harcos. Megígérte, hogy tanulni fog ebből a vereségből – amit megköszönt Alexnek –, és erősebben tér majd vissza nex time. Rettenetesen szimpatikus nyilatkozat, le a kalappal. És hogy mi a tanulság? Nem. Támadunk. Leengedett. Fedezékkel. Nem véletlenül tanítják a küzdősportolóknak, hogy ha ütünk, azzal a kézzel, ami szabad, mindneképp védenünk kell magunkat. Jiri ezt nem tette meg, jól rá is fizetett.
Szólj hozzá