Alex Pereira már reagált is Jon Jones 'kihívására' – 'még kell idő'
MMA

Alex Pereira már reagált is Jon Jones 'kihívására' – 'még kell idő'


Tegnap Jon Jones azt írta a Twitteren, hogy miután végzett Stipe Miocic-csal, szeretne megmérkőzni Alex Pereirával, akit a UFC legnagyobb sztárjának tart nehézsúlyban, természetesen saját magát leszámítva.

"Bones" szép szavakkal illette a brazilt, úgy fogalmazott, egy goat és egy aktuális goat összecsapása lenne ez, és ennél nagyobb bunyót a UFC nem is tudna összehozni.

Pereira szinte egyből reagált az őket érintő tweetekre, köszöni szépen a kihívást, de még egy kis időre van szüksége.
“Jones eléggé meglepett ezzel. Nem számítottam rá, ez ez fog fogadni ma reggel. Korábban valóban mondtam, hogy felmennék nehézsúlyba, és tudtam, hogy ez nagy visszhangot fog kelteni, de arra nem számítottam, hogy ilyen gyorsan. Szoktam tervezni, de alapvetően bunyózni szeretek. Nem gondolkodhatok olyan dolgokon, amik lehet, hogy össze sem jönnek, mert ez felesleges energiákat vonna el tőlem és a rajongóimtól is. Ez egészen biztosan egy olyan bunyó, amit nagyon szeretnék, ha létrejönne. Ahhoz, hogy fel tudjak menni nehézsúlyba, időre lesz szükségem – nem olyan sokra, mert már most is elég nagy srác vagyok."

Pereira tehát egyelőre szeretné megvédeni a címét félnehézsúlyban, ami jó döntésnek tűnik, hiszen nem kell sietnie sehova. Jon Jones ugyan sokszor elkalandozott a visszavonulás gondolatával, de ezt azokban az időkben tette, amikor még nem igazán voltak jó kihívói Miocicon kívül. Most ott van Aspinall és potenciálisan Pereira is.

Alex és Jon is 36 éves, ami azért jó, mert szinte biztos, hogy a jövőben össze tudnak csapni valamikor. Ehhez persze továbbra is jól kell menetelniük, Jones-nak le kell győznie Miocicot (aztán lehet, hogy Aspinallt is), Alexnek pedig először Jiri Procházkát kell levernie, aztán még egy kis idő kell neki a tömegelésre.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá