A UFC-ben két súlycsoportot is meghódító, jelenlegi félnehézsúlyú bajnok azt mondta a New York Postnak adott interjújában, hogy ezen a mérkőzésen bizonyíthatja, hogy nemcsak az állóharca, de a grapplingje is magas szinten van.
„Nagyon izgatott vagyok emiatt a meccs miatt. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű tapasztalatszerzés lesz, és amit ő elmondott, azt ugyanúgy én is elmondhatom: nézzük meg, hogy bírja-e a 25 percet. Ha nem tud 25 percig földharcolni velem, akkor kénytelen lesz állva küzdeni, és mindannyian tudjuk, hogy az hogyan fog alakulni. Nyilvánvaló, hogy mielőtt az Egyesült Államokba költöztem, nem sokat foglalkoztam a grapplinggel, de most már körülbelül négy éve az USA-ban edzek Glover Teixeirával, és nagyon komolyan veszem ezt. Úgy gondolom, hogy ezen a meccsen megmutatom, mennyit fejlődtem földharcban, és mindenki láthatja majd, min dolgoztam.”
Ankalaev a profi MMA-karrierje során mindössze egy vereséget szenvedett el, a UFC-debütálását 2018-ban. Azóta 11-0-1-es mérleget hozott össze, egy mérkőzése pedig no contest, vagyis érvénytelen lett. A Twitteren említette meg a múlt héten, hogy reméli, Pereira felkészült-e arra, hogy 25 percig folyamatosan szét fogja birkózni – erre reagált most Alex.

Pereira is csak egyszer kapott ki a UFC-ben, még középsúlyban ütötte őt ki Israel Adesanya, akit előtte háromszor is legyőzött.
Pereira eddig is nagyon jól védekezett a földrevitelek ellen (igaz, néha úgy, hogy merevre ütötte a másikat), a UFC 300-on aratott győzelme után pedig BJJ fekete övet kapott edzőitől, ami felettébb érdekes volt, hiszen Jamahal Hillt ütötte ki, úgy, hogy másodpercet sem földharcolt vele.
A "ki tud 25 percet birkózni" kakaskodás olyan ismerős számomra. Csak nem hallottam már ezt valahol? :
Szólj hozzá