Alex Pereira azt állítja, Jiri Procházka lesz a következő kihívója
MMA

Alex Pereira azt állítja, Jiri Procházka lesz a következő kihívója


A UFC félnehézsúlyú és egykori középsúlyú bajnoka szerint a Cseh Szamuráj elleni visszavágó lesz a következő mérkőzése.

Alex Pereira pont Jiri Procházka ellen szerezte meg második UFC bajnoki övét tavaly novemberben, egy kissé ellentmondásos TKO-val (Jiri meg lett fogva Alex védjegyével, a bal horoggal, de sokak, köztük szerintünk is túl korán állították le a mérkőzést, hiszen a cseh intelligensen védekezett még bőven).

A mérkőzés tehát visszavágóért kiált, és nemcsak ezért, hanem azért is, mert Procházka nagy győzelmet aratott a UFC 300-on Alekansdar Rakic felett.

Ugyan Magomed Ankalaev legutóbb kiütötte Johnny Walkert, és valószínűleg a birkózása miatt sokkal nagyobb veszélyt jelent rá, Pereira azt mondta, valószínűleg Jiri lesz a következő kihívója.

Amikor az MMAFighting riportere megkérdezte Alexet arról, hogy ki szeretné-e várni a Jiri vs. Ankalaev bunyó győztesét, a bajnok azt felelte, nem, mert akkor nagyon sok idő telne el, és ő sokkal korábban szeretne harcolni.



Pereira a UFC egyik legaktívabb harcosa, rendkívül gyorsan lett dupla divíziós bajnok.

Ugyan elkalandozott azzal, hogy egy harmadik súlycsoportban is bajnoki övet szerez, úgy néz ki, egy ideig még nem vált át nehézsúlyra.

Jiri is súlyváltáson törte a fejét, de ő nem eggyel feljebb, hanem lentebb, középsúlyban szeretne bemutatkozni majd, de ha felajánlják neki, hogy visszaszerezheti a bajnoki címét, az visszautasíthatatlan lesz számára.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá