Pereira (12-3 MMA, 9-2 UFC) egyhangú pontozással veszítette el a félnehézsúlyú bajnoki övét Magomed Ankalaev (21-1-1 MMA, 12-1-1 UFC) ellen a múlt heti UFC 313-on – úgy, hogy nagyon nem lett megverve.
A brazil sikeresen kivédte Ankalaev mind a 12 földreviteli kísérletét, és a küzdelem után elmondta, hogy frusztráltja, hogy így győzték le, mint bajnokot, amivel sok MMA rajongó együtt tudott érezni.
„Természetesen nem ez az eredmény, amit akartam” – mondta Pereira a YouTube-csatornáján. Magabiztosan álltunk hozzá ehhez a harchoz. Jól voltam, keményen edzettem. Természetesen történtek dolgok, de nem akarok kifogásokat keresni. Tudom, hogy lesz visszavágó. Már folynak a tárgyalások a visszavágóról, amit azért kapok meg, amit eddig elértem, és ahogyan a mérkőzés alakult. Sokan vitatják az eredményt, kétségeik vannak. Még nem néztem vissza a meccset, de meg fogom tenni, hogy kialakuljon a saját véleményem, mert odabent nehéz reálisan látni a dolgokat.”
A UFC vezérigazgatója, Dana White is azt mondta, hogy Pereira és Ankalaev ismét megküzd egymással, és Ankalaev az X-en jelezte, hogy készen áll megvédeni a címét, és bebizonyítani, hogy jobb fighter, mint Alex.
„Készen állok a 6. menetre, de ezúttal nem fog végigmenni a meccs” – írta Ankalaev.
Szólj hozzá