Aleksandar Rakic-csal bunyózhat legközelebb Jan Blachowicz
MMA

Aleksandar Rakic-csal bunyózhat legközelebb Jan Blachowicz


Jan Blachowicz nagyon szépen menetelt a félnehézsúlyú bajnoki címig.

Kiütötte a divízióba merészkedő Rockholdot, horgára akadt Corey Anderson, TKO-zta Reyes-t a címért folytatott harcban, és még Israel Adesanya-t is legyőzte, aki Luke-hoz hasonlóan szintén kockáztatott azzal, hogy felment egy súlycsoportot.

Aztán jött Glover Teixeira, aki játszi könnyedséggel szubolta őt a második menetben. A lengyelnek nem volt kifogása, a brazil egyszerűen sokkal jobb a földön, mint ő. Ma azt nyilatkozta az egykori bajnok, hogy az volt karrierjének legrosszabb napja, és hogy nem szabadott volna kiállni Gloverrel: 
“Minden rosszul sült el. Nem kellett volna aznap bunyóznom.  Nem volt semmi bajom, csak pont rossz passzban voltam, ennyi. Ez volt a karrierem és életem legrosszabb napja is egyben. Szerintem bárkitől kikaptam volna aznap. Keményen fogok edzeni és megpróbálom újra megszerezni az övet. Nem leszek szomorú és nem is fogok erre a vereségre gondolni, csak arra, mit hibáztam, és hogy min ment el a meccs. Szerencsére nem sokáig szomorkodtam, utána kicsit kikapcsolódtam, utazgattam, 2-3 hétig nem edzettem, de már ismét keményen edzek a teremben.”

Jan tehát úgy érzi, nem igazán volt ott fejben, és ez zavarja a leginkább, hogy "ingyen" odaadta az övet másnak. A 38 éves fighter úgy érzi, van még pár éve a sportban, és ez idő alatt vissza tudja szerezni az övet.

Blachowicz márciusban szeretne visszatérni a veresége után, de ez az ember nem Anthony Smith lesz, hanem valószínűleg egy újabb szomszédunk, az ausztriai Aleksandar Rakic.

"Rocket" mérlege 14-2, jelenleg 2 mérkőzéses nyerő szériában van, a UFC-ben egyedül Özdemir tudta megverni, megosztott pontozással. Ezen kívül egyetlen veresége van, élete első meccsén kapott ki szubbal, de joggal mondhatjuk, hogy az nem számít, hiszen azóta rengeteget fejlődött, ég és föld a különbség.

 

Blachowicz a következőket nyilatkozta róla:
“Jó bunyó lenne. Erős, igazi harcos. A top 10-ből mindenki az, szóval bárki ellen szívesen kiállok, de Rakic jó harc lenne. Majd meglátjuk."

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá