Alapvető szabályok módosultak az MMA-ban
MMA

Alapvető szabályok módosultak az MMA-ban


A változások érintik a földön lévő versenyző definícióját, a pontozást, a szemszúrásokat és a női meccsruhákat is.



Komoly MMA szabálymódosítási pakkot szavazott meg éves gyűlésén kedden a Bokszbizottságok Szövetsége (Association of Boxing Commissions – ABC), Amerika ökölvívást és MMA-t felügyelő központi szervezete. 42-1 arányban szavazták meg az új szabályokat, nemmel New Jersey sportbizottsága szavazott, Tennessee és Mississippi államok pedig tartózkodtak. A módosítások komolyak, ennyire még sohasem nyúltak bele az MMA egységesített szabályrendszerébe annak 2001-es hatályba lépése óta. Nézzük a legfontosabb újdonságokat.

Pontozás

Az egyik fő kérdés, ami mentén új előírások születtek, az a sokat szidott pontozási rendszer. Az ökölvívás pontozási metódusát próbálták ráhúzni a kevert harcművészetekre is, ami a sport fejlődésével egyre több visszás helyzetet eredményezett. Az új szabályok azonban nagyobb teret engednek a pontozás során azoknak a jellemzőknek, amik az MMA sajátjai. Így várhatóan kevesebb lesz a véleményes pontozói ítélet a jövőben.

Az új szabály világosan kimondja, hogy pontozáskor elsődlegesen a hatékony csapásokat és grapplinget kell döntőnek venni, és ha ezeket a bírók egyenlőnek ítélik meg az ellenfelek között, csak akkor szabad figyelembe venni az agressziót és a ketreckontrollt a menet győztesének megállapításához.

A 10-8-as menetpontozáshoz három tényezőt kell figyelembe venni: a dominanciát, a dominálás időtartamát és a becsapódások erejét (ez is újfajta megfogalmazás, szerencsésebbnek tartják, mintha a „sérülésokozás mértékéről” beszélnének). Ha valakinél a kettőből három döntően érvényesül ellenfelével szemben, akkor lehet gondolkozni a 10-8-as pontozásról a javára. Ha mindhárom jellemző, akkor kötelező 10-8-ra pontozni az adott menetet.

Földön fekvő sportolók

Pontosan meghatározták, milyen kritériumok alapján számít valaki egy MMA-meccsen földön lévőnek. Korábban az volt a szabály, ha egy harcos három ponton érintkezett a talajjal, akkor földön lévőnek számított, és, így nem lehetett fejbe rúgni és fejbe térdelni. Az a szabály elméletileg a harcosokat védte, de sokszor előfordult, hogy a bunyósok kijátszották a szabályt, a ketrecnek szorítva az ujjaikkal megérintették a talajt, és innentől földön fekvőnek számítottak, holott a valóságban közel sem voltak ilyen hátrányos pozícióban, a támadásokat viszont elkerülték. Olyan is előfordult nem egyszer, hogy valaki direkt arra játszott, hogy egy fejbe térdeléssel egyszerre időzített földérintéssel diszkvalifikáltassa az ellenfelét.

Az új szabályok értelmében mindkét ökölnek vagy tenyérnek a földön kell lenni, hogy a bunyós földön lévőnek számítson.

Kinyújtott ujjak / szembenyúlás

Állóharcban, ha egy sportoló nyitott tenyérrel, a másik szeme/arca felé mutató, kinyújtott ujjakkal a másik felé mozdítja a kezét, az szabálytalanságnak számít. A bírónak világosan figyelmeztetnie kell a bunyósokat erre, nekik pedig vagy ökölbe zárt kézzel, vagy egyértelműen függőlegesen felfelé tartott ujjakkal szabad csak támadniuk.

Női sportruházat

A női versenyzők ezentúl kizárólag rövid ujjú (könyök fölött véget érő) vagy ujjatlan rashguardot, illetve sportmelltartót viselhetnek az MMA-mérkőzéseken. A laza fölső ezentúl nem megengedett. Tilos a hosszú grapplingnadrágok viselete is.

A BSz gyűlésén azt is megszavazták, hogy a továbbiakban nem szabálytalan sarokkal a vesét támadni. Szintén nem szabálytalan többé a kulcscsontot megragadása.

A változtatások 2017. január elsejével lépnek érvénybe, addig minden megy az eddig megszokott kerékvágásban.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá