Agyrázkódást szenvedett a 14 éves fiú, miután egy 32 éves bokszoló megverte edzésen
A Kékvillogó a Nyugat.hu cikkére hivatkozva azt írta, egy 14 éves fiút élete harmadik bokszedzésén úgy megvert egy 32 éves, versenyzői múlttal rendelkező bokszoló, hogy a gyerek agyrázkódást szenvedett.
A szörnyű esetre a gyerek édesapja hívta fel a lap figyelmét, és elmesélte a részleteket.
Ezek szerint a kezdőnek számító, 14 éves gyermeket két edző (az egyikük a szakosztályvezető volt) jelenléte mellett hívta ki a férfi egy sparringra. A felkérést a fiú először elutasította, mondván, hogy inkább a saját korosztályával gyakorolna, de az elkövető meggyőzte arról, hogy csak tanítani fogja, nem fog erőset ütni, így a fiú végül bement a szorítóba, méghozzá fejvédő nélkül.
A férfi a ringben kegyetlenül elbánt a fiúval, aki az egyik ütéstől még az eszméletét is elvesztette szegény pár másodpercre. Itt még nem volt vége, mert ezek után kapott még egy ütést, amitől kirepült a fogvédője, és ezek után tudott csak kimenekülni a ringből.
Egyik edző sem ment oda megkérdezni, hogy jól van-e, csak az ellenfele vetette neki oda, hogy "egyben vagy?".
A fiú nem merte otthon elmondani az érte jövő édesapjának, hogy mi történt vele, de amikor elkezdett szédülni és hányni, már nem tudott tovább titkolózni a szülei előtt. A szülei bevitték gyermeküket a kórházba, ahol két doki is azt állapította meg, hogy agyrázkódás okozza a rémisztő tüneteket.
A szülők megtették a feljelentést a rendőrségen, jelenleg is folyik a nyomozás. "A történtek után egy nappal az apa a Haladásnál is panaszt tett. Megkereste az egyik elnökségi tagot, Szántó Erzsébetet, aki azt ígérte, kivizsgálják az ügyet" - olvasható a cikkben.
Sajnos ez már a második gyermekbántalmazásos eset, ami itthon történt (az első az volt, amikor egy karateedző rúgott fel egy gyereket), és amit az elmúlt pár hónap leforgása alatt felkapott a sajtó, reméljük, ebből a mostaniból is egy hatalmas botrány lesz, mert ez ilyen viselkedés elfogadhatatlan.
Képünk csak illusztáció.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá