Azán úgy gondolta, itt a vége, mert ennél már nincs feljebb, de az igazság az, hogy igaza van, meg nem is. Igaz, mert innen nem lehet már feljebb jutni, hamis, mert mindig lesznek olyan kihívói, akivel nagyon nagy meccseket tolhat le.
"Triple C" most az Instagramjára töltögetett fel olyan posztokat, amelyek arról árulkodnak, hogy hamarosan visszatérhet:
"Mutassátok a lóvét, és megtérdeltetem ezeket a kölcsönbajnokokat"
A másik posztban Henry már le is lőtte azt, mikor szeretne újra az Octagonban harcolni. Jól figyelj, mert ezt nem fordítjuk le:
Cejudo jelenleg 6 mérkőzéses nyereségszériában van, nagyobbnál nagyobb neveket győzött le, miután kikapott Demetrious Johnsontól és Joseph Benavideztől. Visszavágott DJ-nek, amivel ő lett az új légsúlyú bajnok. Címét megvédte T.J. Dillashaw-val szemben, akit TKO-zott.
Ezután ment fel harmatsúlyba, ahol TKO-val legyőzte Marlon Moraes-t, ezt a bajnoki övet pedig Dominick Cruz kiütésével védte meg.
Triple C még csak 33 éves, ami azt jelenti, hogy előtte állna még legalább 5 szuper éve – már amennyiben ő is ezt akarja.
Reméljük, hogy igen.
Szólj hozzá