Tegnap éjjel embernek való időben nézhettük meg a UFC Fight Night 93-mat. Várós gála volt, a nehézsúlyú Josh Barnett és Andrei Arlovski majd' tíz éve várt összecsapásával, a félnehézsúlyú Alexander Gutafsson közel egy éves kihagyásának megszakításával. Hát… a tűzjáték sokak szerint elmaradt, de szerintem csak el vagyunk kényeztetve. Csakugyan nem volt egy finish-gyűjtemény, egy kivételtől eltekintve highlightokat se erről a gáláról mutat majd év végén a UFC, de ne akarjunk minden hétvégén atomrobbanást. Érdekes kérdések pedig mindenképpen felmerülnek a az eredmények fényében. Nézzük csak szépen sorban a main card összecsapásait.
Nick Hein vs. Tae Hyun Bang
Ezen e két srácon hamar túl leszünk. Egyikük sem főkártyára való név. Hein hazai fiú, ráadásul színészként is ismerik, így kerülhetett erre a cardra. A könnysúlyú német sérülésből tért vissza, és eszében sem volt pont otthon kikapni, a koreai meg nem igazán volt vérmes. Kaptunk így egy ütőtávot keresős, néha találós, néha levivős meccset, ami nyilván nem hozott lázba senkit. Hein őrmester úr végül nyert pontozással, de ez rajta és ellenfelén kívül kutyát nem érdekel. Nem baj, kezdésnek jó volt.
Ryan Bader vs. Iril Latifi
Vártam nagyon, volt is miért. A félnehézsúlyú Bader sokat szívott a múltban, most eltökélte, hogy relaxáltabb lesz. Latifi pedig mindig láthatóan elemében van. Jó vérmérsékletű legények ezek, kemények, mint az ajtófélfa. Az elejétől kezdve Latifi látszott potensebbnek, eredményre vezettek a rohamai, talált elég rendesen, meg is rogyasztotta Badert, aki azért közbe-közbeszólt. Jó bunyó volt, annak ellenére, hogy két birkózó volt a ketrecben, néhány próbálkozástól eltekintve állva és aktívan akarták ezt lerendezni.
Latifi kezdeti sikerei adtak némi okot Badernek az aggodalomra, de a második menet felére kitapasztalta az albán-svéd mozgását, és nagyon szépen fejbe térdelte.
Latifi lement hídba, Bader meg elsétált: ez az év egyik legnagyobb kiütése. Szép volt Ryan, most már megérdemled, hogy a Facebook-oldalunk kabalája lehess. Nincs mit.
Alexander Gustafsson vs. Jan Błachowicz
Gust nem kell bemutatni. Elképesztő háborúkat vívott már a szemünk láttára, az akkori bajnok Jon Jonesból a kokaint is kiverte annak idején, és sokan vitatták, hogy jogosan kapott-e ki karrierje első félnehézsúlyú címmeccsén. Aztán a mostani király Daniel Cormierrel sem bírt, a kettő között meg Anthony „Rumble” Johnson hazai közönség előtt ütötte ki csúnyán. A svéd úgy érezte, pihennie és újraterveznie kéne.
Én sejtettem, hogy óvatosan tér majd vissza tizenegy hónap után. Ellenfelet is körültekintően választottak neki, sokan töltelékembernek gondolták Jan Błachowiczot. Láttuk a KSW-ben, szóval nem egyszerű srác, nekem az est meglepetése volt. Instant megtalálta az ütőtávot, és akárhányszor lábon harcoltak, egyértelműen és keményen talált. Tudta, hogy hatalmas lehetőség neki Gus ellen bunyózni, és egyáltalán nem szart be. Belopta magát a szívembe, na.
Gus az első menetben büntetni jött, de a lengyel elég akkurátusan pofán csapkodta, és ezzel el is vette a kedvét az állóharctól. Hamar rájött, hogy lábon nagy szarba is kerülhet, úgyhogy innentől kezdve egyetlen receptet követett: levitte Błachowiczot, és svéd ground-and-pound-terápiában részesítette az arcát, ezzel eléggé lapossá tette a meccset, de neki most kikapni karriergyilkos lett volna.
Jött a papírforma, Gus nyert. A lengyel fickó pedig bár kikapott, de egyfelől lábon durván zavarba hozta a svédet, másfelől bizonyította, hogy kemény. Rengeteg könyökös ellenére is ott volt a bunyóban. Szép munka.
Josh Barnett vs. Andrei Arlovski
Ééééés az est főmeccse… hát, ezt már rég vártuk, és bár az internet elkényeztetett pöcs népe hőzöng, ez a két dinoszaurusz nagyon jót bunyózott. Már az elején megrogyasztott mindenki mindenkit, fasza háború volt, igazi adok-kapok.
Arlovski hozta a formát, ha vérszagot kapott, elindult és pusztított. Barnett pedig nyomorgatott ketrecnél, de belement a nyílt ütésváltásokba, ha kellett. Benézett egy levitelt is! Igen! Arlovski levitte Barnettet… az egy dolog, hogy a Warmaster ettől nem szokott beszarni, de ez nem gyakori. Volt egy nem túl szép szembenyúlása a Pitbullnak, de nem lett belőle para, Barnett ritmust talált, és a harmadik menetben megtette, amit még senki: submission–győzelmet aratott Arlovski fölött.
A két öregfiú igazán korrektet háborúzott, egyik sem akart biztonsági bunyót vívni. Barnett boldog, Arlovski pedig kevésbé. Azt nyilatkozta, hogy még van a cucc a pincében, visszavárhatjuk a ketrecbe. Hihetetlen ez a két vén romboló, nem lehet őket nem szeretni. Koruk és vereségeik ellenére mindketten top 10 harcosok a súlycsoportban, Arlovskinak ráadásul volt egy mélyrepülése, ennek ellenére nem ment le rondarózsiba… itt van, felveszi a kesztyűt és küzd. Reméljük, látjuk még.
Összességében tehát kicsit lassú, kicsit ízületbarát gála volt ez a hamburgi, de a főkártyán azért élvezhető meccsek voltak, kivégzés is akadt. Az est mérkőzése a Barnett–Arlovski lett, teljesítménybónuszt pedig Bader és Barnett kapott, megérdemelten.
A előmeccsek pontozásos meccseket hoztak, kivéve a Ashlee Evans-Smith-Veronica Macedo női harmatsúlyú párosítást, amire egyébként is felhívnám a figyelmet, mert Macedo kemény, de Evans-Smith egy szörnyeteg, szerintem érdemes lesz figyelni a csajt. Macedónak ez volt a debütálása a szervezetnél, és a harmadik menet feléig bírta, ekkor Evans-Smith levitte, és ground-and-pounddal TKO-zta.
BOMBS being dropped from @AshleeMMA!!! #UFCHamburg
— #UFCHamburg (@ufc) 2016. szeptember 3.
Fizikálisan Macedo kevésnek tűnik a 135 fonthoz, alighanem jobban tenné, ha lefogyasztana szalmasúlyba.
A váltósúlyú Peter Sobotta-Nicolas Dalby meccset a gála előtt a mérlegelés jó kedélyű pillecukorkázása miatt emeltük ki, most pedig azért, mert Sobotta belépős felütése pont olyan tökéletes volt, mint Bader térdese Latifin:
Wow!! BIG uppercut by @PeterSobotta at #UFCHamburg!!
— UFC Europe (@UFCEurope) 2016. szeptember 3.
Csak hát ebből nem lett KO - viszont a lengyel így is győzött, egyhangú pontozással.
Izgalmasnak ígérkezett a szintén 170 fontos Jim Wallhead UFC-debütálása, de ez a várakozásokkal ellentétben nem brit gigakiütésével ért véget: három menet után, megosztott pontozással ellenfele, Jessin Ayari kezét emelték a magasba. "Judo" Jim a kisebb szervezeteknél azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bárkit, de tényleg, bárkit képes kifektetni, és biztos most is sikerült volna neki a kunszt, ha utol bírja érni Ayarit. Nem bírta: a langaléta német előbb ütőtáv-előnyét kihasználva kívülről találgatott, később pedig aktívan iszkolt a brit elől. Wallheadnek több leütés is összejött a bunyó vége felé, de ez a pontozóbírók szerint mégsem volt elég.
Erről ennyit, most pedig izzíthatjuk is a rakétákat, mert a nyakunkon a jövő szombat, vele pedig a UFC 203.
Szólj hozzá