The Notorious elmondta, szeretne idén kétszer bunyózni, először június 29-én, aztán szeptemberben, a Sphere-ben, trilógiát vívna Poirierrel – ez gyakorlatilag a negyedik meccs lenne kettejük között, de mivel az előző egy sérülés miatt ért véget idő előtt, McGregor ezt nem számítja bele –, meg Nate Diazzal, illetve Chandlerrel is mérkőzne, de egyáltalán nem folynak tárgyalások közte és a UFC között a konkrétumokról.
Conor most elfoglalt volt a Jake Gyllenhaal-lal közös filmjük, a Road House népszerűsítésével, de most megint full-time az edzéseire tud koncentrálni. Azt mondta, nagyon reméli, hogy legalább az év végére össze tudnak valamit hozni a UFC-vel.
“Ez a június 29 és a Sphere jó lenne nekem. De utána mi lesz? Nem tudom. Azon tűnődöm, hogy vajon a UFC tudja? Mert nem tárgyaltunk semmiről. Adniuk kellene most már valamit, mert ha nem teszik, akkor kész, lelépek. A Nate Diaz elleni bunyóra azonnal nemet mondtak, ami nekem nagyon nem tetszett. Remélem, az év végéig összehozunk valamit" – mondta Conor.
John Kavanagh, Conor edzője is azt nyilatkozta, ő is furcsállja, hogy tanítványa nem kap ezernyi lehetőséget a UFC-től, hiszen közös érdekük, hogy közös nevezőre jussanak.
"Nem tudom, mi zajlik a háttérben, de furcsa, hogy nem kapunk híreket és opciókat a UFC-től, tudva azt, hogy mekkora sztárról beszélünk."
Dana White legutóbb azt mondta, hogy mivel Conor dúsgazdag, nehéz vele egyezkedni.
Szerinted mi lehet a valós probléma? Mert hogy mi sem értjük ezt, az biztos.
Szólj hozzá