A UFC sztárja megleckéztetett egy internetes trollt
Valljuk be, Paddy Pimblett nem egy olyan figura, akitől az ember átmegy a másik oldalra, ha szembe jön vele egy sötét utcán. Nem egy Yoel Romero, na.
Ráadásul a UFC sztárja legutóbb egy ellentmondásos győzelmet aratott Jared Gordon ellen, sokak szerint elcsalták a mérkőzését azért, hogy megtarthassa veretlenségét a promóciónál. Erről Paddy személyesen nem tehetett, mégis akadt az interneten pár troll, aki őt szapulta, egy bátrabb pedig ki is hívta őt egy éles mérkőzésre.
Erről készült is egy videó:
Mint az látható, Paddy szépen megleckéztette a srácot, akin azért látszott, hogy nem most először küzdősportol. A 27 éves fiatal tehetség csak játszadozott amatőr ellenfelével, aki még így is elég hamar feladta ellene a nagyon egyhangú sparringot.
A trollon az sem segített, hogy a session Paddy edzését követően valósult meg – tehát "The Baddy" még csak nem is volt friss –, és hogy míg rajta volt védőfelszerelés, a UFC sztárján nem.
Igazából a való életben nem volt semmi feszkó közöttük, sőt. Olyan volt, mintha Pimblett az egyik haverjának adott volna különórát MMA-ban.
Paddy a meccs után még 500 euróval is megjutalmazta kihívóját a bátorságáért – bár egy ilyet úgy gondoljuk, bárki bevállalt volna ennyi pénzért.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá