A UFC megpróbálja harmadjára is leszervezni a Matt Brown vs Carlos Condit-ot
MMA

A UFC megpróbálja harmadjára is leszervezni a Matt Brown vs Carlos Condit-ot


Carlos Condit és Matt Brown meccsét hét éve, 2013-ban próbálta először leszervezni a UFC. A bunyóhéten Brown sérülése miatt le kellett mondani a találkozót, és emiatt Condit sem szerepelt a gálán.

5 évvel később ismét összefújta volna őket a szél, ha a sors nem szól közbe. Brown ACL szalagja elszakadt, ezért ezt sem tudta bevállalni.

A harmadik – remélhetőleg végső – időpont 2021. január 30, de helyszín még nem ismert.

Condit 2012-ben volt pályafutása csúcsán, ekkor verte meg Nick Diaz-t a UFC átmeneti váltósúlyú bajnoki címéért folyó küzdelemben. Azóta sajnos "The Natural Born Killer" egy rettentő csúnya 3-8-as mérleget hozott össze, de mentségére szóljon, hogy a legnagyobb nevek verték meg: Robbie Lawler, Tyron Woodley, Georges St-Pierre, Demian Maia. A legutóbbi mérkőzését azonban megnyerte Condit.

Brown sem volt túl sikeres az elmúlt években, legutóbbi 9 meccséből 3-at tudott megnyerni, és a legutóbbi mérkőzését is elveszítette, amivel két meccses nyereségszériája tört meg.

Ezektől függetlenül nagyon kemény arcokról van szó, akik nem félnek belemenni nagy adok-kapokba.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá