A UFC leigazolja az egyetlen embert, aki ki tudta ütni Israel Adesanya-t
MMA

A UFC leigazolja az egyetlen embert, aki ki tudta ütni Israel Adesanya-t


Israel Adesanya kick-boxolt már "párszor" életében (mérlege: 75-5, ami elképesztő), de profi karrierje során csak egyetlen egy ember tudta kiütni. Alex Pereira.

A brazil jelenleg a világ vezető kick-box promóciójának, a GLORY-nak a dupla súlycsoportos bajnoka, ő uralja a középsúlyt és a félnehézsúlyt is egy személyben, egy időben.

Ő is belekóstolt már az MMA-ba, első mérkőzésén kikapott ugyan – submissionnel, a kick-boxerek rémálmával –, de utána hármat nyert egyhuzamban kiütéssel. Legutóbb 2020. novemberében MMA-zott.



Kétszer mérkőzött Adesanya-val, mindkétszer győzött, először pontozással, majd KO-val.

Most jött a hír, hogy a UFC arra készül, hogy leigazolja őt. Előtte azonban lesz még félnehézsúlyú címmeccse Artem Vakhitov ellen, aki egy többszörös aranyérmes muay thai fighter, kick-boxban 88-5 az amatőr, 21-6 a profi mérlege.

Januárban már bunyóztak egymás ellen, akkor Pereira (33-6) majdnem kikapott tőle, csak megosztott pontozással tudott nyerni, így megtörte az orosz 2015 óta tartó veretlenségét.

Vakhitov és Pereira pont most hétvégén visszavágózik, a Badr Hari által fémjelzett Glory 78-on.

A mérkőzés után a UFC leigazolja őt. Ezt már  korábban is meg akarták tenni, Alexnek beterveztek egy meccset a Dana White's Contender Series tehetségkutatóban, ám a GLORY-s szerződése ezt meggátolta.

Ez egy bomba hír, Adesanya-nak ugyanis gyakorlatilag nincs ellenfele középsúlyban, mindenkit lerendezett már nagyjából, Robert Whittakert is. Ő nem biztos, hogy örül ennek a hírnek.

Fotó: GLORY

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá