A UFC lehozza nekünk a Volkanovski vs. Holloway trilógiát!
MMA

A UFC lehozza nekünk a Volkanovski vs. Holloway trilógiát!


Max Holloway 2016. decemberében szerezte meg a UFC Conor McGregor inaktivitása miatt megüresedett pehelysúlyú címét.

A hawaii születésű fighter kétszer megvédte a trónt, majd megpróbált ő is dupla súlycsoportos bajnok lenni, mint Conor, de ez neki nem sikerült, Dustin Poirier őt is móresre tanította.

Max ezután újra megvédte a pehelysúlyú övét Frankie Edgar ellen, a menetelését azonban Alexander Volkanovski, alias "Nagy Sándor" megállította 2019. decemberében. A mérkőzés olyan szoros és ütős volt, hogy visszavágóért kiáltott.

A UFC ezt meg is szervezte, az eredmény pedig egy még szorosabb bunyós lett, amit ismételten Volkanovski nyert meg, ezúttal csak egy hajszállal, vagyis megosztott pontozással. Elképesztő küzdelmek voltak ezek.



Alexander ez után többször is lenyilatkozta, hogy nem szeretne trilógiát, ellenben minden vágya, hogy végre valaki más ellen is mérkőzhessen. Ez a valaki Brian Ortega volt, akit Holloway legyőzött már korábban. Neki is sikerült.

Ez után megint szóba került Holloway, hiszen idő közben Calvin Kattart és Yair Rodriguez-t is elintézte, március 5-re már ki is volt tűzve a trilógia Alexanderrel, azonban Max-nek le kellett mondania erről sérülés miatt. A UFC ezért összehozta "Nagy Sándort" a Koreai Zombival, az ausztrál pedig fényes diadalt aratott.

Volkanovski-t ma már minden idők egyik legjobbaként említjük, hiszen mérlege 24-1, az egyetlen vesztes meccse a múlt homályában már réges-rég eltűnt, a UFC-ben soha sem kapott ki, ráadásul nagyon jó all-around fighter, aki kedveli az állóharcot.

A trilógiát most újra kitűzte a UFC, július 2--án lesz, ami a UFC által létrehozott International Fight Week jubileumi, 10.  születésnapja is egyben. Amennyiben Max nyer, minden bizonnyal lesz 4. felvonás is, ami ritka, mint a fehér holló.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá