A UFC elbocsátotta Bryan Battle-t
MMA

A UFC elbocsátotta Bryan Battle-t


Bryan Battle, aki nemrég a francia UFC-gálán minden idők egyik legemlékezetesebb post-fight interjúját nyomatta le, már nem a UFC tagja többé.

Az amerikai MMA-snak a UFC 319-en lett volna jelenése középsúlyban Nursulton Ruziboev ellen, miután előző meccsén nem sikerült hoznia a váltósúlyt. Azonban hiába lépett fel a 15 fonttal magasabb súlycsoportba, Battle 190 fontot nyomott a mérlegen, ami négy fonttal több volt a megengedettnél, így a meccset a mérlegelés után le kellett fújni.

Most a UFC úgy döntött, elengedi Battle-t – erről Damon Martin, az MMAFighting egyik veterán újságírója számolt be ma reggel.
„Bryan Battle-t elbocsátották a UFC keretéből, a szervezet hivatalosan is megerősítette” – írta Martin az X-en.




Battle távozása a UFC-ből nem számít különösebben meglepetésnek, ő maga is úgy gondolta, hogy ez előfordulhat. Ariel Helwaninak nyilatkozva elmondta, megérti, ha a szervezet megválik tőle.
„Akármi is történik, tudom, hogy még mindig a világ egyik legjobbja vagyok, szóval biztos vagyok benne, hogy visszatérek” – mondta Battle. „Ha az a dolgom, hogy kimenjek, szétverjek pár ellenfelet, bizonyítsak, és megmutassam, hogy még mindig képes vagyok hozni a súlyt és a teljesítményt, akkor ezt fogom tenni. Most viszont olyan helyzetben vagyok, ahol nem érzem úgy, hogy bármi járna nekem. Megérteném, ha a UFC kirakna. Ha viszont nagyvonalúak lennének, azért rendkívül hálás lennék. De ez most egy olyan időszak, amikor a mindennapokra kell koncentrálnom.”

Bryan Battle elmagyarázza, miért nem hozta a súlyt


Battle azt mondta, az évek előrehaladtával egyre nehezebb lett a fogyasztás, amivel eléggé ellentmond az előző nyilatkozatának, amelyben kvázi megígérte, hogy nem lesz gond a fogyasztással.
„Öregszem, és úgy érzem, a testem már nem tudja azt, amit régen. Azt hittem, gyerekjáték lesz, sima ügy” – mondta Battle. „De amikor fogyasztasz, és valami balul sül el – ha egyszer elkezdesz lejtőn lefelé csúszni, onnan már nagyon nehéz visszajönni.”

Bryan Battle 7–1-es mérleget és egy NC-t hozott össze a UFC-ben, többek között megnyerte a TUF 29-et. A UFC-ben olyan ellenfeleket győzött le, mint Randy Brown, Kevin Jousset, Tresean Gore és Gabe Green. És hát EZT ez élményt, amit kaptunk tőle, sosem felejtjük el.

Mit gondolsz, van számára visszaút a UFC-be?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá