A ONE-nál van a világ legjobb nehézsúlyú MMA harcosa?
A veretlen profi mérleggel (13-0) és 100%-os befejezési aránnyal (kilenc KO, négy submission) rendelkező Anatoly Malykhin birkózóként kezdte, majd azzal szerzett hírnevet, hogy 2016-ban, Rómában megnyerte a grappling Európa-bajnokságot. Ez után MMA-karrierbe kezdett, és még abban az évben megnyert rögtön két bunyót, egyet submissönnel, egy másikat pedig kiütéssel.
Félelmetes mérlegéhez még hozzátartozik az is, hogy a 13 mérkőzéséből 10-et az első menetben fejezett be.
Az orosz 2021-ben csatlakozott a ONE Championshiphez, két bunyóval később, 2022. februárjában már ideiglenes nehézsúlyú bajnoki címmérkőzésen vett részt, amit meg is nyert KO-val. Az eddig sem sokat teketóriázó versenyző ezután azonnal a dupla súlycsoportos bajnoki titulust tűzte ki célként maga elé, kihívta az aktuális félnehézsúlyú bajnokot, Reinier de Riddert.
Malykhin befogyasztott – életében először – félnehézsúlyba. A mérkőzésre 2022. decemberében került sor – ugyanabban az évben, amikor megszerezte az ideiglenes nehézsúlyú bajnoki címet – és Anatoly szokásához híven az első menetben kicsapta Riddlert. Itt még "csak" az ideiglenes nehézsúlyú bajnoki öv volt nála, de ez hamarosan megváltozott.
"Sweet" épp a múlt héten bunyózott Arjan Bhullar ellen egy nehézsúlyú bajnoki címmeccsen, amit szintén domináns teljesítménnyel, KO-val nyert meg a harmadik menetben, ami élete leghosszabb mérkőzését jelenti, korábban két menetnél többet soha nem bunyózott.
Ilyen simán lett dupla súlycsoportos bajnok .
A győzelem után ONE vezetője, Chatri Sityodtong kikiáltotta őt a legjobb nehézsúlyú MMA-s harcosának a bolygón.
Ha belegondolunk, ez lehet, hogy nem is egy olyan merész kijelentés, Francis Ngannou-n és Jon Jones-on kívül tényleg elég szerény a felhozatal manapság nehézsúlyban. Ehhez a mérleghez (13-0, az összes finis) pedig végképp nem sokan szagolhatnak hozzá.
Persze sokak szerint a UFC-ben vannak a legjobb harcosok, jó lenne látni, mire menne velük Malykhin. Amíg nem igazolt át, addig nem tudhatjuk pontosan.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá