A 'mentálisan megtört' Anthony Joshuát óva intették a Deontay Wilder elleni bunyótól

A 'mentálisan megtört' Anthony Joshuát óva intették a Deontay Wilder elleni bunyótól


Manuel Charr korábbi WBA-világbajnok mondta, hogy Joshua a sorozatos vereségei miatt nemhogy Wilderre, de még rá sincs felkészülve, és példát kellene vennie Wladimir Klitschkóról.

Miután kitüéses győzelmet aratott Robert Helenius ellen, Joshuának elvileg Wilderrel kellene megküzdenie legközelebb, de a 'mentálisan megtört' britet óva intették ettől a bunyótól.

A két nehézsúlyú kiválóság superfightját már évek óta össze akarják hozni, de csak nem akart összejönni a dolog. A tárgyalások már 2018-ban megkezdődtek, de zátonyra futottak, miután a felek nem tudtak megállapodni a helyszínben és a meccspénzekben, valamint az időpontban. Nem segített az sem, hogy Wilder trilógiát vívott Tyson Furyvel, ami szintén ellehetetlenítette a mérkőzést, ráadásul AJ kikapott Andy Ruiztól és Oleksandr Usyktól (tőle ráadásul kétszer), ami romokba tiporta az egekben lévő renoméját – ők azért kisebb nevek, mint a legjobbnak tekintett Fury.

AJ jelenleg két mérkőzéses nyerő szériában van, legutóbb Robert Heleniust ütötte ki, aki rövid felkészülési idővel vállalta be a meccset, Dillian Whyte helyére beugorva.

Ami Wildert illeti, ő egy meccset nyert, miután kétszer is leverte őt a lineáris bajnok, Tyson Fury, ő is pont szegény Heleniust ütötte ki, csak sokkal hamarabb, mint Joshua: már rögtön az első menetben, a hetedik helyett.

Manuel Charr korábbi WBA-világbajnok szerint Joshuának nem kéne elsietnie a Wilder elleni találkozót, szerinte legalább öt, de inkább hat mérkőzést kellene nyernie ahhoz, hogy mentálisan készen álljon erre a találkozóra:
„Joshua mentálisan megtört állapotban van, ez látható rajta. Kiütötte őt Andy Ruiz Jr, kétszer is megverte Usyk. Időre van szüksége, törékenynek tűnik. Nemhogy Furyre, de még Wilderre sem áll készen, legalább öt, de inkább hat könyű bunyóra van szüksége ahhoz, hogy ismét önmaga legyen. Még rám sincs felkészülve, nemhogy rájuk. Amikor Wladimir Klitschko kikapott Corrie Sanderstől, mentálisan gyenge volt, meg lett törve, ezért változtatott a stílusán, és sok évet várt, mielőtt újra top 20-as, top 10-es bunyósokkal mérkőzött volna meg, hogy visszaszerezze az önbizalmát. Három-négy évig direkt csak kannákkal bokszolt" – érvelt Charr.

És valóban, régen a bokszolók karrierjét sokkal jobban, óvatosabban és tudatosabban építették fel – nagyon jó ez a Klitschkós példa Charrtól.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá