A Koreai Zombi visszatér
MMA

A Koreai Zombi visszatér


A pehelysúly egyik legizgalmasabb bunyósa, Chan Sung Jung hamarosan újra ketrecbe lép a UFC-ben.


Chan Sung Jung, WEC-veterán és a UFC egykor pehelysúlyú övéért küzdő versenyzője Facebookon jelentette be visszatérését több mint három év kihagyás után. Már azt is tudja, ki ellen bunyózna:
Már fél éve meg akarok küzdeni B.J. Penn-nel. Amikor a Penn vs. Ricardo Lamas meccset bejelentették, úgy éreztem, elszalasztottam egy lehetőséget. Aztán B.J. Lesérült, és arra gondoltam, lehet, ez ad nekem egy esélyt. Remek időzítés lenne, ha egyszerre térnénk vissza, egymás ellen. Mivel előtte könnyűsúlyú volt, nem igazán gondoltam rá. De mikor lejött pehelybe, mindenki őt akarta. Én is. Ő is a visszatérését tervezi, szeretnék vele bunyózni.

A 29 éves Jung 2013 augusztusában, a UFC 163-on maradt alul technikai K.O.-val José Aldo ellen címmeccsen, miután a negyedik menet közepén kiugrott a válla. Aztán szögre kellett akasztania a kesztyűket, és el kellett mennie letölteni 2 éves sorkatonaságát, ami minden dél-koreai férfiaknak kötelező.

Távozása idején a súlycsoport egyik legtehetségesebb és legizgalmasabb versenyzőjeként tartották számon. Több "Év Bunyója"-jelölt meccse volt, többek között a Dustin Poirier-vel vívott csata, ami 2012-ben az "Év Meccse" lett, illetve a Leonard Garcia-val vívott két csata, amiből az elsőt megosztott pontozással elveszítette, de másodikat a UFC eddigi egyetlen twister kopogtatásával nyerte.

Mark Hominick 7 másodperces kiütésével a UFC történetének második leggyorsabb K.O.-ja is az övé.

2014-ben a Zombi azt nyilatkozta, sorkatonasága akár meg is hosszabbíthatja MMA-karrierjét, mivel nagy szüksége volt időre, hogy gyógyuljon, és képességeit fejlessze anélkül, hogy csak a bunyóra koncentrálna. A rajongók most megnézhetik, meglett-e a pihenés gyümölcse.
Húszas éveimből a harmincasokba léptem, fiatalból öregemberré váltam. Apa lettem. Sok minden változott, ez egy új kezdet. A legjobbat kell adnom, és úgy érzem, sikerülni fog, habár most még keményebben kell majd dolgoznom. Remélem, a közönség is figyel. Hosszú időnek tűnik, amíg távol voltam. A rajongók is mondják, és úgy is érzem. Most, hogy újra a UFC-nél vagyok, megpróbálok még izgalmasabb meccseket csinálni, amit a közönség igazán élvezhet.

A Koreai Zombi visszatérése, - aki annak köszönheti nevét, hogy kemény benyelt ütések után is képes menni előre - biztosan felforgatja majd az egyébként is izgalmas súlycsoport életét.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá