A hétvége hőse Dan Ige, aki aznap vállalta el a beugrós szerepét a UFC 303-on
MMA

A hétvége hőse Dan Ige, aki aznap vállalta el a beugrós szerepét a UFC 303-on


A UFC 303 előmeccse el volt átkozva, de nagyon szép történt lett a vége.

Eredetileg Brian Ortega mérkőzött volna Diego Lopes-zel pehelysúlyban, de Ortega nem tudta hozni a súlyát a mérlegelésen, és Diego belement abba, hogy a mérkőzést inkább könnyűsúlyban rendezzék.

Ortega azonban belázasodott a mérkőzés napján, így nem engedték bunyózni, ezért le kellett mondani a találkozót. Itt jött be Dan Ige a képbe, aki 24 óránál kevesebb határidővel bevállalta Lopes-t – ilyet se látni mindennap.

Diego végül legyőzte Ige-t egyhangú pontozással, egy szórakoztató mérkőzésen, a közönség legnagyobb örömére (óriási vastapssal jutalmazták Dan-t). Le a kalappal Ige előtt!





Ige mérlege 18-8-ra módosult, és a mérkőzés utáni interjújában elmondta, hogy neki nem számít, hogy négy hét, négy nap vagy négy óra, bárkivel kiáll bármikor, mert az MMA az élete.
"Amikor felhívtak, hogy MA ESTE nincs-e kedvem bunyózni, azonnal igent mondtam, mert ez egy olyan sztori, ami legendává tesz és amit az unokáidnak mesélsz. Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki, nagyon örültem annak, hogy feltárulkozott."


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá