Az idei év utolsó előtti UFC gáláját láthatjuk vasárnap hajnalban. A fő meccsen Kevin Lee csap össze Al Iaquintával, immáron másodszor. Lesznek még feltörekvő tehetségek – Dan Hooker, Sergio Pettis – és igazi veteránok is – Jim Miller. Összesen 13 bunyót kapunk, lássuk hát mik az esélyek!
Kevin Lee vs. Al Iaquinta
A két bunyós, 2014. február 1-n már bunyózott egyszer, akkor – pontozással – Kevin Lee elszenvedte profi MMA karrierje első vereségét. Azóta, azonban sok víz lefojt a Dunán. Lee fiatalabb ellenfelénél 5 évvel és igen jelentős ütőtávbeli előnyt is élvez. Iaquinta hajszállal többször talál, de Lee pontosabb és jobban hárítja a felé indított ütéseket. A földharcot Lee erőlteti jobban és közel azonos arányban védik az ellenük indított földreviteleket, Lee azonban aktívabban próbál kopogtatni.
A fizikai előnyök, nagyobb pontosság, jobb védekezés, több levitel és aktívabb földharc mind-mind Lee esélyeit növelik. Ahogy az is, hogy legutóbbi 5 meccsén 3 submission és 1 KO győzelmet aratott és Iaquinta vereségeinek 75%-a származik kopogtatásból, Lee.
Edson Barboza vs. Dan Hooker
A két bunyós előéletét ismerve igazi állóharc tűzijátékre lehet számítani. Barboza két meccses vereség szériáját szakítaná meg, korábban a jelenlegi bajnok Nurmagomedov kalapálta el 3 menetben, majd Kevin Lee ütötte ki.
Fizikailag nincs érdemi különbség. Hooker visz be több ütést, és valamivel többet is kap. Levitelekkel egyformán nem erőlködnek, de igen jól védik az ilyen irányú támadásokat.
Hooker igazi finisher, minden győztes UFC meccsét idő előtt hozta, egyformán jók az ütései és a földharca is. Emellett még sosem ütötték ki, ami ellenfeléről nem mondható el, nagy meccs lesz, de Hookert látjuk esélyesebbnek.
Rob Font vs. Sergio Pettis
Pettis fiatalabb hat évvel, Font üt többet és visz is haza több kapott ütést. Hasonló számban próbálják levinni ellenfeleiket a vászonra, de Pettis pontosabb a levitelekkel és jobban is védi őket, viszont Font próbál kopogtatni többször. Mindketten vereség után térnek vissza. Az ifjabbik Pettis tesó még mindig szemtelenül fiatal. Ezt a bunyót egy súlycsoporttal feljebb lépve vívja. Font aktívabb állásban és földön is emellett nagyobb arányban fejezi be a meccseit idő előtt, ha győz az UFC-ben azt kiütéssel vagy kopogtatással teszi, így mi neki adunk nagyobb esélyt a győzelemre.
Jim Miller vs. Charles Oliveira
Oliveira hat évvel fiatalabb és a karjai is hosszabbak, mint Millernek. A brazil hajszállal többször talál, és ugyanennyivel szenved el több ütést is, de összességében pontosabb, mint Miller. Oliveira próbál több levitelt eladni és őt nehezebb levinni, mindkét versenyző aktívan próbál kopogtatni, de itt is Oliveira produkál jobb számokat.
Majdnem elfelejtettem mondani, ez is egy visszavágó, hiszen Miller 2010. december 22-n egy térdfeszítéssel már lekopogtatta Oliveirát.
A fizikális előnyök mellett Oliveira nagyobb befejezési rátája is az ő győzelme mellett szól, de Millert sem érdemes leírni. Szerintünk egy szoros meccsen brazil győzelem fog születni.
Zak Ottow vs. Dwight Grant
Granttől nem idegen az alapállás változtatás és jóval hosszabb végtagokkal rendelkezik, mint Ottow. Több releváns infó, azonban kevés van róla, mert ez lesz az UFC bemutatkozása. Dilemma, vajon Ottow rekordját akarják hizlalni egy a szervezetnél bemutatkozó bunyóssal, vagy éppenséggel Grantet akarják építeni egy kihívást jelentő bemutatkozó meccsel? Ottow minden eddigi UFC győzelmét vereség követte és többször is kiütötték, Grant pedig elég KO erős, így mély levegőt véve Grantet várjuk győztesnek.
Jessica-Rose Clark vs. Andrea Lee
Lee jóval messzebbről szórhatja meg ütésekkel ellenfeleit, mint Clark. Több statisztikai infó nincs Leeről, mert ez lesz a második UFC bunyója. A nagyobb ütőtáv és több befejezéses győzelem miatt Leenek adjuk a bunyót.
Bobby Green vs. Drakkar Klose
Green visz be több ütést, de Klose pontosabb és jobban védekezik. Klose csinál több levitelt. Green nem mutat valami nagy formát az utóbbi időben – 3 vereség, 1 döntetlen és 1 győzelem a legutóbbi 5 meccsének mérlege. Klose nem egy finish gép, de hozza, amit kell, pontosabb az állóharca, több levitele van és még nincs idő előtti veresége, Klose.
Jared Gordon vs. Joaquim Silva
Mindkét versenyző az előző mérkőzésén elszenvedett vereségét szeretné elfeledtetni. Életkoruk, magasságuk, ütőtávjuk szinte egyforma. Gordon majdnem kétszer annyi ütést visz be, mint Silva és kevesebbet is kap, emellett jóval pontosabb is. Levitelei is szép számban vannak és eddig még nem sikerült levinni a nyolcszögben. Az egyetlen dolog, ami aggodalomra adhat okot, az az, hogy Gordont idén februárban kiütötték. Ennek ellenére a jobb állóharc, több levitel és jobb levitel védelem miatt hajszállal, de ő az esélyesebb.
Gerald Meerschaert vs. Jack Hermansson
Ezen a meccsen sem a fizikai különbség fog dönteni. Hermansson üt többet, pontosabb és jóval kevesebb ütést kap, mint a fordított alapállású Meerschaert. Utóbbi csinál több levitelt és kopogtat aktívabban, de Hermansson védi a leviteleket jobban. Ha Hermansson állva tartja a meccset az övé a győzelem a jobb állóharca miatt, erre pedig a jobb levitel védelme miatt esélye is lehet, így őt várjuk győztesnek.
Dan Ige vs. Jordan Griffin
Ige harmadik UFC meccse lesz a vasárnap hajnali, míg Griffinnek az első, így nehéz számokról beszélni. Griffin fordított alapállású. Mindketten nagy arányban fejezik be a meccseiket, de Griffin már többször be is fejezték, így Iget véljük esélyesebbnek.
Adam Milstead vs. Mike Rodriguez
Rodriguez második meccse a szervezetnél, az elsőt bukta, ahogy Rodriguez is kikapott az előző bunyója alkalmával. Rodriguez fordított alapállású és jóval nagyobb az ütőtávja mint Milsteadnak. A nagyobb ütőtáv és a fordított alapállás döntő lehet ezen a meccsen, így Rodriguezt kezét várjuk a meccs végén a magasba.
Trevor Smith vs. Zak Cummings
Cummings fordított alapállású, Smith üt többet és pontosabb is. Smith csinál több levitelt, de Cummings védi őket jobban. Mindketten vesztes meccs után vannak. Mindkét bunyós jó a földön és hiába üt Smith többet Cummingsnak van jóval több kiütése és ő az, aki inkább befejezi ellenfeleit az UFC-ben, emellett még kiütve sem volt Smithhel ellentétben. Ez nekünk Cummings győzelmét vetíti előre.
Chris de la Rocha vs. Juan Adams
Rochának nagyon kéne a győzelem, két veresége után tudott legutóbb győzni az UFC-ben. Adamsnak ez lesz az első bunyója a nagyok közt. Adams a nehezebb és 13 évvel fiatalabb is ellenfelénél. Rocha idén két év kihagyás után KO győzelemmel tért vissza, ami igen dicséretes. Érzésünk szerint ez, azonban nem lesz elég a veretlen Adams ellen, aki eddig még egyszer sem engedte ellenfeleinek profi karrierje során, hogy megérjék az első menet végé jelző gongszót.
Szólj hozzá