Nick Diaz sajnos rengeteg időt hagyott ki, elpazarolva azokat az éveket, amikor nagyon nagy bevételekre tudott volna szer tenni a UFC-ben. Öt éve, vagyis 32 évesen bunyózott utoljára Anderson Silva ellen, marihuána használatáért azonban eltiltották a versenyzéstől.
Az idősebbik Diaz-nak volt már egy "tesztfogyasztása" idén, hogy kiderüljön, mennyire viseli meg az, amire 5 éve nem volt példa. Menedzsere, Kevin Mubenga azt mondta, csaknem biztosra vehető, hogy kliense 2021-ben újra bunyózni fog a UFC-ben:
"“99.99999 (százalék), hogy jövőre visszatér. Már négy-öt hónapja folyamatosan edz, már csak az kell, hogy minden klappoljon, amikor a UFC-vel tárgyalunk a visszatéréséről. Most ugyan egy hónapig nem edzett, hogy elkerülje a túledzést, és mivel még nincs konkrét dátum a visszatérésére, erre figyelni kell. de egy kisebb edzőtábort megcsinált, Cesar Gracie is besegített.”
Korábban (idén szeptemberben) is volt már szó Nick visszatéréséről, és amikor az első ír felröppent, több UFC-fighter jelezte, hogy szívesen harcolna vele. Voltak jelentkezők váltósúlyban és középsúlyban egyaránt.
Ki ellen látnád a legszívesebben?
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Kedves olvasónk! A TOTALDAMAGE.hu Magyarország egyik legnépszerűbb küzdősport oldala.
Kizárólag az oldalunkon megjelenő reklámoknak köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani az oldal működését, és így a nap 24 órájában a legfrissebb rendkívüli hírekkel, interjúkkal és videókkal tudunk szórakoztatni. Ha szeretnéd, hogy a TOTALDAMAGE még sokáig üzemeljen, kérjük, kapcsold ki a hirdetésblokkolót az oldalunkon!
Hatalmas szenvedéllyel és nagy szeretettel készítette a Webness Design: Medoks
Szólj hozzá