5 kevésbé ismert tény Mark Huntról
Mire Hunt eljutott a UFC-be, már megjárta a Pride, a K-1 és a Dream szervezeteket. Először a UFC úgy gondolta, hogy kivásárolja a szerződését és nem alkalmazza, hiszen akkori MMA mérlege nem volt túl veretes, azonban Hunto san azt mondta, meg akar küzdeni a pénzéért, így végül lehetőséget kapott. A folytatásban olyan neveket győzött le, mint Frank Mir, Antonio Silva, Roy Nelson, Stefan Struve, CheickKongo és Ben Rothwell. Lássuk, azonban hogy mi az, ami még a fenti arcok lezúzásánál is lenyűgözőbb!
Van, ami csak neki sikerült
Hunt az egyetlen ember a Földön, aki legyőzte Mirko Filipovic-ot és Wanderlei Silvát is. Ráadásul tette ezt akkor, amikor mindkét bunyós a karrierje csúcsán volt. A brazilt 2004-ben győzte le megosztott pontozással a Pride, Shockwave névre hallgató gáláján. Ezzel a győzelmével véget vetett – kapaszkodjatok meg – Silva 18 meccses győzelmi sorozatának. Egy évvel később a szervezet ugyanerre a névre hallgató eseményén szintén megosztott pontozással verte a horvát szuperzsarut. Nem rossz, nem rossz.
Ki korán kel… avagy aki embereket ver péppé, azt anyagilag is elismerhetik
Miután 2010-ben először felbukkant az Oktagonban, 6 alkalommal díjazták teljesítményét valamilyen bónusszal. Kétszer nyerte el az Est Kiütéséért járó díjat, két alkalommal vívta Az Est Bunyóját és szintén kétszer kapta meg az Est Teljesítményéért járó elismerést. Mindezt úgy, hogy eddig tizennégyszer lépett a nyolcszögletű ketrecbe. A bónuszokból összesen 375.000 dollár bevétele származott.
Világlátott egyéniség
A Szuper Szamoai bunyós karrierje igen gazdag. Ökölvívózásban, kick-boxban és MMA-ban is egyaránt megmérettette magát. Lassan két évtizedre nyúló profi pályafutása során négy kontinens hat országában lépett szorítóba. Küzdött Ausztráliában, Japánban, Új-Zélandon, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Mexikóban is. Ha esetleg elkezditek csekkolni, hogy a mai bunyósok többsége hány országban lépett közönség elé, látjátok majd, hogy ez a szám sokkal kisebb az ő esetükben.
A pofont nem csak adni, de elviselni is tudni kell
Hunto san MMA karrierje során nem csak győzelmeket aratott, de bizony ki is kapott. Összesen 10 ember mondhatja el magáról, hogy legyőzte őt. Alistair Overeem, Fedor Emelianenko, Stipe Miocic, Fabricio Werdum, Junior dos Santos, Sean McCorkle, Gegard Mousasi, Melvin Manhoef, Josh Barnett és Hidehiko Yoshida. Közülük sokat a sportág nagyjai között tartanak számon. Ennek a 10 embernek összesen 269 nyertes meccse van összesítésben.
Az elhivatottsággal nincs probléma
Vannak harcosok, akiket egy-egy vereség teljesen összeroppant, felőröl. Úgy vélem, a következő példa nagyon jól illusztrálja, hogy ha hiszünk valamiben és nem adjuk fel, akkor elérhetjük a célunkat. 2006. május 5-én, az új-zélandi csúnyán kiütötte Tsuyoshi Koshakát a második menetben. Ezt követően a győzelem messzire kerülte őt. Egészen pontosan 2011. február 27-ig kellett várni a rajongóknak arra, hogy Hunt kezét a magasba emeljék. A két időpont között eltelt négy év, kilenc hónap és huszonkét nap. Hunt pedig begyűjtött hat vereséget – zsinórban. Ezzel a teljesítménnyel komoly példát állított mindnyájunk elé kitartásból.
Ha esetleg van más gondolatotok, amit megosztanátok vele kapcsolatban, akkor várjuk a kommenteket!
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá