2020 legjei, a' la TOTALDAMAGE olvasók!
MMA

2020 legjei, a' la TOTALDAMAGE olvasók!


A UFC-nek, azon belül is Dana White-nak köszönhetően a koronavírus járvány ellenére szokásosan jó évet zártunk 2020-ban, vagy még annál is jobbat. A UFC rekord bevételt könyvelhetett el, egy darab alkalmazottat nem kellett elbocsátaniuk a pandémia miatt, mindössze pár gálát kellett elkaszálni, amit gyorsan ki tudtunk heverni, mert a cég bepótolt, kárpótolt mindent és mindenkit.

A Facebookon kérdeztük meg olvasóinkat, azaz titeket, hogy szerintetek mik voltak a legemlékezetesebb dolgok idén az MMA világában, és szerencsére nagyon sok szavazat érkezett. Ígértük, hogy vesszük a fáradtságot, és összeszámoljuk a voksokat, mert idén nem mi, hanem ti mondjátok meg a tutit!

2020 legjobb MMA bunyója


A szavazatok közül egyértelműen kiemelkedett három bunyó. A legtöbb voksot nem meglepő módon a Weili Zhang vs Joanna Jedrzejczyk kapta, összesen 25-öt (a lájkok számát nem számoltuk bele). A két amazon a bunyó elejét jelző gongtól kezdve a bunyó végét jelző gongig csépelte egymást szó szerint megállás nélkül, lélegzetelállító volt látni, hogy ennyi mindent kibír az emberi test. Joanna feje felismerhetetlenné lett verve, már nem is hasonlított egy emberre, ettől még durvább volt az egész. Olaj volt a tűzre, hogy ez egy bajnoki meccs volt, amit végül a kínai lány nyert meg, ezzel ő lett az első kínai UFC bajnok. Nem csak az év legjobb bunyója volt ez, hanem minden idők egyik legjobbja - ha nem A legjobbja. Éld át az izgalmakat a bunyóról írt cikkünkben!



A dobogó képzeletbeli második fokára a Dustin Poirier vs Dan Hooker bunyó állhatott, a bronzérmet pedig a Tony Ferguson vs Justin Gaethje zsebelte be.

2020 legjobb KO-ja


Két kiütés haladt fej-fej mellett a voksok összeszámolásánál. Az első helyet nem meglepő módon Joaquin Buckley szerezte meg azzal a KO-val,  amit még a videójátékokban is nehéz összehozni. Ez sem csak simán az év legjobb KO-ja, hanem minden idők egyik legjobbja, mint a Weili-Zhang bunyó. Összesen 22 szavazatot kapott, toronymagasan lett első:



A második helyen Cody Garbrandt elsétálós, utolsó másodperces kiütése landolt összesen 12 szavazattal, ami szintén elképesztően jó volt.

2020 legkiemelkedőbb fightere


Érdekes módon erre a témakörre érkezett be a legtöbb komment, vagyis szavazat. Itt volt a legélesebb a "meccs", de végül kimondható, hogy Israel Adesanya dobbantotta a legnagyobbat idén, öszesen 18 szavazattal őt ítéltétek meg "2020 arcának". Mesteri teljesítményt nyújtott eddigi legnagyobb riválisa, Paulo Costa ellen, jelenleg legyőzhetetlennek tűnik. A középsúlyt otthagyta, félnehézsúlyú babérokra tör, ami az év egyik leggengszterebb húzása.



Az ezüstérmes Khabib Nurmagomedov lett, aki 29-0-val és a P4P lista meghódítása után vonult vissza idén, a harmadik helyen pedig holtverseny alakult ki a légsúlyú címét megszerző, majd kétszer is megvédő Deiveison Figueiredo és az 5 mérkőzést megnyert Kevin Holland között.

2020 legjobb submission-je


Khabib Nurmagomedov lett az első Justin Gaethje szubolásával. "The Highlight"-ot eddig még soha, senki sem tudta szubolni, de még földre vinni se gyakran tudták. Khabib ezt a bravúrt is összehozta, pedig sokan azt hitték, hogy ki fog kapni. Ugyan nem ez volt a legszebb szub az idén, de az nem vitás, hogy valóban ez volt a legjelentősebb.



A második helyen a Bellator bunyósa, A.J. McKee végzett 4 szavazattal, a bronzérmes Jimmy Flick lett 3-mal. Meg kell említenünk még Ariane Lipski térdfeszítéses győzelmét is, akire nagyon sok like jött.

2020 legnagyobb meglepetése


Adunk egy kis időt, hogy kitaláld, mi lett itt a győztes. Az év tele volt meglepetésekkel, elhalasztottak egy csomó meccset a koronavírus miatt, és nem kevés meglepő eredmény is született. Titeket, TOTALDAMAGE olvasókat MMA-ban magasan a Justin Gaethje vs Tony Ferguson bunyó lepett meg a legjobban. Gaethje élete legjobb teljesítményét nyújtotta az ellen a Ferguson ellen, akiről sokat azt gondolták, ő lehet Khabib első legyőzője.



"El Cucuy" ehhez képest félholtra lett verve, szó szerint döbbenetes volt ez a látvány. A második legnagyobb meglepetés az évben a Jon Jones vs Dominick Reyes meccs volt.

A "hivatalos" scorecard (LOL):



Köszönjük szépen, hogy ilyen rengetegen szavaztatok! Sajnos "valódi", ikszelgetős szavazást a face nem engedett meg, ezért kommentben kellett voksolni, ezért a kellemetlenségért utólag is elnézéseteket kérjük.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá