180 napos eltiltást is kaphat Henry Cejudo, ez választ adhat arra, miért kapott ki simán Merabtól
MMA

180 napos eltiltást is kaphat Henry Cejudo, ez választ adhat arra, miért kapott ki simán Merabtól


"Triple C" a UFC 298-on megsemmisítő vereséget szenvedett Merab Dvalishvilitől, de ehhez nagy mértékben hozzájárulhatott az, hogy lesérült a második menetben.

Cejudo az első menetben még elemében volt, úgy megütötte Merabot, hogy megrogyott a térde tőle, aztán a menet második felét is megnyerte, lebirkózta a grúzt.

A második menet első fele még szoros volt, aztán "érdekes módon" teljesen átvette az irányítást Dvalishvili,, még birkózásban is. Míg mindenki attól volt elájulva, hogy az olimpiai bajnok birkózót szétbirkózzák, volt egy ember – minden idők legjobb UFC szakkommentátora, Joe Rogan –, aki észrevett valamit.

Méghozzá azt, hogy Henry alkarja akkorára duzzadt, mint egy VÁDLI.

Csak a mérkőzés végén vetítették le a videót, ami felfedte, hogy egy Merab-féle rúgás Cejudo könyökén/alkarján landolt, a testrész pedig ettől bedagadt ilyen csúnyán.

A harmadik, döntő menetben Henry szinte kizárólag beijesztésre használta a bal karját, és már az orvosi vizsgálat is arra mutatott rá, hogy nem véletlenül...

Eltörhetett Cejudo alkarja a harmadik menetben


Kedden hozták nyilvánosságra a "medical suspension" listát, ami jelzi, hogy az orvosi vizsgálatokat követően melyik fightert mennyi időre tiltják el a versenyzéstől. Nos, a dokumentumban az áll, hogy Cejudót akár 180 napos, azaz fél éves kényszerpihenőre is ítélhetik, ugyanis fennáll annak az esélye, hogy eltört az alkarja.

Ha beigazolódik a dokik feltételezése, az teljesen más megvilágításba helyezné ezt a vereséget, hiszen fél karral meglehetősen nehézkes teljes erőbedobással birkózni – és bunyózni is, ha már itt tartunk. Arra pedig mérget lehet venni, hogy Henry jobb birkózó, mint Merab, ezt "The Machine" is kimondta a gála előtt.

"Triple C" a gála óta teljesen csöndben van, a cikk írásának pillanatáig pedig egy szót sem írt egyik közösségi médiafelületére sem, pedig mi már epekedve várjuk, hogy ez végre megtörténjen, hogy kiderüljön, mi volt vele a meccsen, mert egy ilyen sérülést akár kifogásként is felhozhat a mentségére. Akár.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá