UFC Fight Night 137: Santos - Anders tippelde, az év talán legkevésbé várt gálájáról!
Thiago Santos vs. Eryk Anders
Egyikük sem ül a babérjain, Santos augusztus 4-n, Anders 25-n lépett utoljára az Octagonba. Magasságban, korban, ütőtávban két közel azonos tulajdonságú bunyósról van szó. Andersnek előnyt jelent, hogy fordított alapállású. Santosnak van több találata és valamivel kevesebb kapott találata is, ugyanakkor Anders egy hajszállal pontosabb az ütéseivel. Anders erőlteti jobban a leviteleket is.
Santost mondanánk esélyesnek a matek alapján, több bevitt és kevesebb kapott találat, ráadásul brazilként otthon küzdeni sokszor jelent előnyt.
Ugyanakkor Anders még csak egyszer kapott ki, Lyoto Machida ellen, főmeccsen, Brazíliában, megosztott pontozással. És sosem fejezték még be idő előtt. Ezen okokból, ellentmondunk a logikának, és ha kevéssel is, de Anders.
Alex Oliveira vs. Carlo Pedersoli
Most komolyan a Bud Spencer rajongók országából, kinek másnak szurkolhatnánk, mint az unokájának? Ugyanis, ha valaki nem tudtam volna Carlo Pedersoli közeli rokonságban áll a néhai Bud Spencerrel, született Carlo Pedersoli.
Fizikailag nincs érdemi különbség a bunyósok között. Pedersoli fordított alapállású és ő a fiatalabb. Mivel eddig csak egy meccse volt az UFC-ben a statisztikai összehasonlítás nehézkes.
Oliveira egy minden téren képzett, veterán bunyós, legutóbb Carlos Conditot kopogtatta. Emellett otthon bunyózik.
Mivel a számok nem sokat mondanak, az érzéseinkre hagyatkozunk, és azt mondjuk, hogy ez jó eséllyel még túl nagy falat a Spencer unokának, Oliveirát látjuk esélyesnek.
Sam Alvey vs. Antonio Rogerio Nogueira
A „kisebb” Nogueira testvér képében egy igazi legenda lép a ketrecbe. Mindkét versenyző fordított alapállású és magasságuk, ütőtávjuk is megegyezik, ugyanakkor Alvey 10 évvel fiatalabb a 42 éves Nogueiránál.
Alvey visz be több ütést és pontosabb is, mint a brazil, aki, azonban kevesebb találatot kap, és jobban védekezik. Levitelekkel egyikük sem próbálkozik túl gyakran, Alvey elég jó arányban védi őket, míg Noguiera több alkalommal próbál kopogtatni.
10 év korkülönbség, több bevitt találat és kevesebb idő előtti vereség, szerintünk ellensúlyozza a hazai pályát, Alveyt várjuk győztesnek
Renan Barao vs. Andre Ewell (BARAO MAJD HAT FONTTAL SÚLYT TÉVESZTETT)
Hasonló korban van a két bunyós. Ewell fordított alapállású és igen komoly ütőtávbeli előnnyel is rendelkezik. Mivel neki ez az UFC debütálása, így több statisztikai adat nincs is róla. Barao valaha a súlycsoport csúcsragadozója volt, de 2014 közepe óta nem terem neki sok babér – 2 győzelem, 5 vereség.
Ewellt valószínűleg áldozati báránynak hozták neki, ami nem a legjobb ötlet, mert a srác nem volt még kiütve, ellenben 80%-os finish rátával büszkélkedhet.
Szerintünk a hazai pálya ismételten kevés lesz, Ewellt látjuk esélyesnek a nagyobb arányú befejezések miatt és Barao utóbbi években mutatott gyenge teljesítménye okán.
Randa Markos vs. Marina Rodriguez
Újabb veterán kontra UFC bemutatkozó. Rodriguez rendelkezik nagyobb ütőtávval és magasabb is, mint ellenfele.
Rodriguez eddig veretlen és elég jó aránnyal fejezi be idő előtt a bunyóit. Markos már egy ideje egy meccset nyer, egyet veszít szériában van – 2014 óta. Most itt lenne az ideje, hogy győzzön, de a hazai pálya, a nagyobb ütőtáv, eddigi veretlenség és több idő előtt győzelem szerintünk Rodrigueznek fogja meghozni a győzelmet
Charles Oliveira vs. Christos Giagos
Hasonló kor, magasság, de Oliveirának hosszabbak a kezei. Többet talál, pontosabb, viszont Giagos kap kevesebb találatot. Oliveirának van több levitele, majdnem ötször annyi, mint Giagosnak, jobban védi őket és sokkal több alkalommal próbál kopogtatni, mint ellenfele.
Hazai pálya, nagyobb ütőtáv, több levitel és jobb földmunka, Oliveira.
Francisco Trinaldo vs. Evan Dunham
Két egymagas, hasonló korú, megegyező ütőtávú, fordított alapállású bunyósról van szó. Dunham lényegesen több ütést visz be, de többet is kap. Egy hajszállal Dunham csinál több levitelt és jobban is védi az ellene indított kísérleteket.
Trinaldo bár nem mai csirke, de még egyszer sem volt kiütve, ellentétben Dunhammal. És otthon is van, így ha újabb hajszállal is, de Trinaldo.
Luis Henrique vs. Ryan Spann
Spann ütőtávja lényegesen felülmúlja Henriquejét, akinek viszont a tömege impresszívebb, hiszen nehézsúlyból fogyaszt le. Spann most mutatkozik be az Octagonban, így sok szám nincs róla. Henrique az elmúlt egy évben nem bunyózott, és az UFC-ben nem produkált olyan jó statisztikákat, ugyanakkor egy súlycsoporttal feljebbről jön, otthon bunyózik. Spann nem kifejezetten nagy ütő, de a földjátéka igen veszélyes, elég lehet-e ez a győzelemhez?
Szerintünk igen.
Augusto Sakai vs. Chase Sherman
Lényegi fizikai különbség nincs a küzdőfelek között. Sakai első UFC meccse lesz. Sherman tapasztaltabb az UFC-ben, de eddig két győzelem mellett, négy veresége van itt. Mindketten nagy ütők, Sherman, azonban már háromszor ki lett ütve, míg Sakai egyszer sem ráadásul otthon verekszik, így őt tartjuk esélyesebbnek
Sergio Moraes vs. Ben Saunders
Saunders ütései érnek el távolabbra. Többször talál. Moraes csinál több levitelt, de Saunder az, aki inkább kopogtat.
Saunders álla többször volt már tesztelve az idők során, de Moraes egyáltalán nem nagy ütő. A nagyobb ütőtáv, több bevitt ütés, nagyobb finish ráta véleményünk szerint ellensúlyozzák Moraes hazai pályán való fellépésének előnyét, Saunders.
Mayra Bueno Silva vs. Gilian Robertson
A hazai Silva ezzel a meccsel mutatkozik be a szervezetnél. Egy súlycsoporttal feljebbről érkezik. És eddigi négy profi bunyóján veretlen.
Ellenfelének, már van 2 idő előtti UFC győzelme. A hazai pálya és a magasabb súlycsoportból való fogyasztás Silva mellett szól, de Robertson fiatalabb kora és négy submission győzelme szintén megsüvegelendő, Robertson.
Thales Leites vs. Hector Lombard
Mindkét bunyós látott már szebb napokat is. Lombard fordított alapállású, Leites három évvel fiatalabb és jóval messzebbre ér el a keze. Ennek ellenére Lombard az, aki több találatot visz be, de őt is ütik többet. A levitelek számát tekintve hasonló számokat hoznak, de Lombard lényegesen jobban védi őket, míg Leites próbál gyakrabban kopogtatni.
Lombard 2014 márciusa óta nem tudott győzni, Leites pedig KO vereségből térne vissza.
A nagyobb ütőtáv, hazai pálya, fiatalabb kor, kevesebb KO vereség miatt Leites gondoljuk esélyesebbnek.
Elizeu Zaleski dos Santos vs. Luigi Vendramini
Az ezzel a meccsel, első alkalommal az UFC ketrecébe lépő Vendramini tíz évvel fiatalabb, mint brazil ellenfele. Vendramini könnyűsúlyból érkezik váltóba és eddig minden bunyóját idő előtt tett pontot.
Ezen a téren dos Santost sem kell félteni, ráadásul ő otthon lép ketrecbe, 5 meccses nyerőszéria áll mögötte, ami szerintünk elég a győzelemhez.
Livinha Souza vs. Alex Chambers
Souza személyében, újabb bemutatkozó bunyóst köszönthetünk, aki ráadásul 13 évvel fiatalabb Chambersnél. Souzának eddig egyetlen, pontozásos veresége van és mindössze 2 győztes harca ment végig a 11-ből.
Vele szembe Chambers 2015 május óta nem tudott nyerni, bár az elmúlt egy évben egyikük sem volt aktív.
A hazai pálya. a korkülönbség és Souza hatékony földharca miatt, úgy látjuk, hogy ő fog nyerni.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá