13 másodperc alatt kiütötték a rehabról visszatérő Alexander Emelianenko-t

13 másodperc alatt kiütötték a rehabról visszatérő Alexander Emelianenko-t


Alexander Emelianenko-ról júniusban írtunk utoljára, és akkor nagyon nem állt jól a szénája, rehabra kellett mennie és szörnyen rosszul festett.

Miután a 41 éves, nem éppen angyali előéletéről híres fighter kitisztult, elkezdett felkészülni a következő mérkőzésére a börtönt szintén megjárt Viacheslav Datsik ellen.

A szabályrendszer ezúttal nem MMA, hanem ökölvívás volt, a Hardcore Boxing promóciónál Moszkvában. A meccs meglepően sima volt – csak épp nem Alexander nyert, ahogy arra számítottunk.

Datsik mindössze 13 másodperc alatt "hidegre tette" a fiatalabb Emelianenko fivért, akinek ez volt élete harmadik profiboksz mérkőzése és első veresége is egyben ebben a sportágban (egy TKOs-s győzelme és egy döntetlene volt 2009-ben, illetve 2019-ben):



 




A bejegyzés megtekintése az Instagramon





 

TOTALDAMAGE (@totaldamagehu) által megosztott bejegyzés






Datsik-nak 8 kick-box és 15 MMA mérkőzése volt korábban, 12-szer tudott nyerni és 11-szer kapott ki. Érdekes módon Andrei Arlovski-val került össze élete első MMA bunyóján, 1999-ben, és őt is kiütötte az első menetben. Legutóbb Jerome LeBanner-rel bunyózott 2019-ben, a francia bunyólegenda a második menetben ütötte ki. rajtuk kívül nem volt világhírű ellenfele.

Még a korát sem lehet felhozni Alexander mentéségre, ugyanis Datsik is pont 41 éves, mint ő. Hiába, akinek rehabra kell mennie, ott már súlyos bajok vannak, és ez biztosan rányomta a bélyegét a felkészülésére, még ha el is telt 1-2 hónap azóta.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá