100 százalék, hogy ez a meccs nem megy végig – Mayweather vs McGregor Embedded: negyedik epizód

100 százalék, hogy ez a meccs nem megy végig – Mayweather vs McGregor Embedded: negyedik epizód


Katt.

A felszopóvlog negyedik része nemrég megérkezett, és talán ez szolgáltatja az eddigi legfincsibb tartalmat. Azzal kezdünk, hogy Conor épp kielégíti öltönyfétisét, és megveszi a hatezredik darabot is belőle, megadja a módját, mert az utolsó sajtókonferenciára készül Mayweatherrel – az ötödikre (erről mindjárt szót ejtek).

Feltűnik Dana White is a McGregoros pólóban, és kezet ráz az "ellenséggel", vagyis Floyd bodyguardjaival. Floyd is öltönyben jött, legalább hat darab kétajtós szekrény kíséretében, és elmondta az MMAFighting – a több mint kétmilliós követővel rendelkező hírportál nevét Floyd csak most tanulta meg, kapaszkodj meg, leOLVASTA a nevüket a mikrofonról – riporterének pedig elmondta, hogy 100 százalék, hogy ez a meccs nem megy végig.

A sajtótájékoztató más volt, mint a többi, vagyis sokkal nyugodtabb, ezt abból is lehetett érezni, hogy Dana White vérvörös fej nélkül fel tudta konferálni McGregort. Conor azt mondta, 12 menetre készül, folyamatosan nyomás alatt tartja majd Floydot, és idővel meg fogja TÖRNI. A saját játszmájában veri meg – mondta, majd részletezte, hogy az MMA mennyivel igazibb harc a boksznál (fejek pattogtatása a földről, ugyebár). Ezek után meghajolt, és mondta, hogy alig várja már a szombat estét (helyi idő szerint ekkor küzdenek majd).

Mayweather pedig azt mondta, mindig ő volt a legjobb, lehetetlen őt legyőzni bokszban. Nyilván hallotta ő is, hogy Conornak nagy ütőereje van és ezért talán okozhat meglepetést, de hangsúlyozta, hogy Canelo, Pacquiao és Shane Mosley is brutál erőseket ütött, mégse ment vele semmire. "Amit adsz, azt vissza is kell tudnod kapni" – tette hozzá a végén.

Jött a kötelező farkasszemnézés, Conor odasúgta Mayweathernek, hogy ő a boksz új királya, mire Floyd csak ennyit mondott: "humorista vagy", majd a kamerák felé fordultak, és itt jött a kedvenc részem, mert Conor megint elővette Bruce Lee-t. Azért imádom, amikor ezt csinálja, mert ilyenkor a harcművészet (és az MMA) felsőbbrendűségét hirdeti az ökölvívással szemben.

"THIS IS BRUCE LEE SHIT" – mondta Conor, majd felvette a küzdő pozíciót.

A részben Mayweather végre edz is, először csak bohóckodik, aztán bekeményít a reflexlabdán, úgyhogy nézzétek meg ezt a részt is, nem fogjátok megbánni.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá