UFC 221: Romero vs Rockhold: Ez történt a 8 ültetőmeccsen
MMA

UFC 221: Romero vs Rockhold: Ez történt a 8 ültetőmeccsen


UFC 221: Romero vs Rockhold: Ez történt a 8 ültetőmeccsen

Ha már valamelyest gyengus kártyát kaptunk a sok negatív körülmény miatt, legalább a mennyiséggel nem volt baj. Három korai Fight Pass ültetőt ugyanis még öt követett a Fox Sportson.

Szaladjunk végig rajtuk:

A három FightPass meccsen gyakorlatilag ugyanazt történt. Az összes végigment, és az összes japán harcos kikapott.

Hiába kezdett jobban a veretlen Daichi Abe váltósúlyban a kiwi Luke Jumeau ellen. Ugyanis a második és harmadik menetben sikerült korrigálnia, így megszületett az est első Luke nevű győzelme. Daichi csak a duda által lett megmentve a harmadik végén, még egy másodperc és jön a bíró. Abe karrierje első vereségét szerezte így, Jumeau pedig pozitív UFC mérleget tudhat magáénak ismét. (2-1)

Jose Alberto Quiñones harmatsúlyban verte Teruto Ishiharát, három menetben. Hiába volt nagyon szoros, sokak szerint igazságtalan a pontozás, a bírák most így látták jobbnak a dolgot… Annak ellenére, hogy két alkalommal is a japán ütötte le a mexikóit… Teruto így utóbbi négy meccséből hármat bukott, még Artem Lobov és Gray Maynard árnyéka is verni tudta. Quiñones így négy meccsen veretlen, a baj csak annyi, hogy mind a négy meccs külön évben volt… Nagyon szellős a karrierje ebből a szempontból.

A záró ültetőn a hamvaiból felébredő Ross Pearson négy meccses vereségsorozatának vetett véget Mizuto Hirota ellen. A brit nyerte a kicsit lassú első menetet, még ha az nagyon kiegyenlített is volt. Hirota a másodikra kicsit belehúzott és egy alkalommal komolyabban is megütötte Pearsont. A harc utolsó fél perce a harmadik menetben pedig a kicsit álmos közönséget is felpörgette. Hirota tehát fel kell, hogy találja magát. Első meccse volt könnyűsúlyban majd fél évtizede, 145 fontos harcos lenne alapból, de múltkor majdnem sikerült belehalnia a fogyasztásba, így nem engedik vissza oda többé.

A FoxSports első meccse kellett ahhoz, hogy kicsit felvegye a ritmust az est.

Ben Nguyen egy hatalmas meccsen maradt alul a brazil Jussier da Silvával szemben. A két légsúlyú szerintem 1-1 volt két menet után, a brazil kezdte jobban a meccset, a hazai Nguyen pedig kiegyenlített, annak ellenére hogy nagyon beszedett egy ujjat a szemébe a menet végén…

A jó kis darálós légsúlyú ütközet egy spinning backfist segítségével lett megpecsételve a harmadikban, amibe a már ekkor megütött Nguyen belenézett és a vásznon találta magát tőle. Da Silva nem volt rest, azonnal megszerezte ellenfele hátát, test-háromszögbe tette, majd a hátsó fojtással elaltatta a kopogni abszolút nem kívánó Bent.  Nagyszerű meccs, bravó. Az az eye poke nem kellett volna a második végén, de még így sem ez volt a legdurvább szemes-eset az este folyamán… Nem ám.

Az est első igazi hazai embere, Alexander Volkanovski pár napja már elmondta, hogy nem izgatja fel a veretlen Jeremy Kennedy rosszfiús személyisége. Annyira nem, hogy az első menetben takonnyá is verte a kanadait, a második végén pedig 3 másodperccel a menet vége előtt mentette meg Marc Goddard bíró a kegyetlen ground and pound alól. Aucsi. Alex 14. győzelme ez zsinórban, Kennedy meg első profi vereségét szerezte.

Óriási érdeklődés övezte, az előre már Jon Jones középsúlyú utódjaként emlegetett Israel Adesanya debütálását. A nigériai születésű, de szintén kiwi földet képviselő Adesanya a hazai Rob Wilkinsont fogadta. Rob az első menetben tudta kontrollálni Israelt, de minden megmozdulására volt valami válasza. Így a menet pontozásával kicsit zavarban lehetett az ember. Talán Adesanya volt a jobb valamivel, de Wilkinsont sem lett volna hiba kihozni.

Viszont annyira mindegy ez a fejtegetés, mert a lámpalázat lerázó Adesanya gyakorlatilag azt csinált Wilkinsonnal amit akart. Az orrát darabokra törte, lefárasztotta és a bíró a menet fele után kicsivel úgy látta, hogy elég, nem vereti agyon Robot, akinek lett volna ideje is védekezni. Nagyszerű debütálás. Várjuk a többit. Hátha ez az ember mentheti meg a rendkívül kusza súlycsoportot….

Nincs ”idegen” földön tartott gála, hazai pálya felé elcsalni próbált meccs nélkül.

Bár ez az én véleményem, szerintem többen vagytok ezzel úgy mint én, mint ellenem. Na mindegy. A Fox Sports ültetők főmeccse Damien Brown és Dong Hyun Kim (nem Stun Gun) között zajlott. És ugyan az összecsapás végigment, simán 30-27 volt a koreainak mindhárom menet. Az eredményhirdetés során szembesültünk azzal, hogy igen, ezt nagyon oda akarták volna adni a hazai harcos, Brown úrnak… Ugyanis megosztva nyert csak a koreai. Ha nagyon-nagyon szigorúan nézzük, akkor is 2-1 lett volna, mert az utolsót talán megkaphatta Brown egy kevés szódával, de ah… szerencsére nem lett pofátlan a végeredmény.

Nem volt ez rossz meccs, csak olyan szoros se, mint aminek szerették volna.


Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*