Itt az év sztorija: nézőből lett váltósúlyú bajnok Brazíliában!
MMA

Itt az év sztorija: nézőből lett váltósúlyú bajnok Brazíliában!


Mindent szépen tegyél le. 

McGregor-Mayweather? Bisping-GSP? Uggyanmár emberek, gondolhatta Luis Felipe Alvim, mielőtt ketrecbe lépett a hétvégén.

A sztori a következő:

A 22 éves Alvim nagyon szerette volna látni a ”Juiz de Fora Fight” nevű szervezet mini gáláját hétvégén. Nem megy épp a legjobban neki anyagilag, így a párjával, Fabianával brownie süteményt sütöttek, hogy a rendezvény helyszínéül szolgáló hotel előtt azt eladva, a bevételből jegyekhez jussanak. Sajnos mire odaértek, a móka már elkezdődött, így pénzt nem sokat sikerült keresniük. A pár azonban eltökélt maradt, a spórolt pénzükből jegyet váltottak. Ekkor még nem tudták, hogy a világhír felé is.

A történet másik szála ott kezdődik, hogy a gálára meghirdetett váltósúlyú bajnoki meccs Carlos Eduardo Rufino és Claudinei Kall között gödörbe került, mert Rufinho egy fontocskával feljebb mérlegelt be. Kall érthetően lett ideges emiatt, de úgy döntött, vállalja a megmérettetést. Egészen a gála kezdetéig, ahol mégis azt mondta, kösz, de kösz nem.

Ekkor ért be az öltözőbe Alvim és barátnője. Alvimról tudni kell, hogy fekete öves muay thaiban, a UFC könnyűsúlyú Felipe Silva égisze alatt, meg van egy kék öve jiu-jitsuban is. Silva történetesen ott volt a gálán, Alvim meg úgy döntött, beköszön. Ekkor szembesült azzal, mi történt a váltósúlyú címmeccsel.
”Azonnal jeleztem Felipének, hogy kész vagyok beugrani Rufinho ellen, de ekkor épp úgy tűnt, hogy valaki beugrót sikerült összeszedni. Viszont 40 perccel a meccs előtt ez a bizonyos valaki betojt, lemondta az egészet. Ekkor már mindenki egyetértett, hogy én megyek Rufino ellen.”

Alvim az életben nem harcolt még MMA-ban, 15 muay thai meccsel a háta mögött lépett a ketrecbe az 5-1-es mérleggel rendelkező Rufino ellen, aki egyetlen vereségét még júliusban szenvedte el, a Jungle Fight szervezet váltósúlyú övéért.

A meccs elkezdődött, Rufino levitte Alvimet, pár ütéssel megsorozta, de sikerült egy karfeszítésbe tennie a bajnokot, amiből ugyan még ki tudott szabadulni, de ezután egy háromszög fojtásba sikerült váltania. Abból viszont nem volt menekvés. A bajnok kopogott, a Gran Victory Hotel 1500 fős közönsége pedig szabályosan felrobbant.

”Földre vitt, megsorozott pár kemény ütéssel, és azt gondoltam, mi a faszt keresek én itt? Ahogy betettem a háromszögbe azt gondoltam magamban, basszus, megfogtam, Istenem meg ne mentse a menet vége. Aztán kopogni kezdett.”

Alvimnak lesz mit mesélnie az unokáknak, ugyanis amint az öv a derekára került, abban a pillanatban megkérte kedvese kezét is, aki igent mondott.

Micsoda sztori!


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá