A pandémia miatt eddig üresen pangott az összes sportcsarnok a UFC rendezvényein, nem volt az a hangzavar, amit megszokhattunk. Ebben volt jó is, meg rossz is. A jó az volt, hogy hallhattuk a bunyósok minden szisszenését és levegővételét, valamint az edzőik utasítását is, meg az ütések, rúgások hangjait.
Cserébe viszont nem volt az az eufóriát okozó hang sem a meccseken, amikor több ezren egy emberként kiáltanak fel egy-egy nagy találat után. Nem kívánságműsor, hogy melyik verzió maradjon meg, a UFC-nek nagy bevételkiesést jelentene, ha ezentúl sosem lennének nézők a lelátón, tehát ha tehetik, akkor újra behozzák a közönséget.
Full house ugyan nem lesz, de egy tucatnyi szerencsés ember a helyszínről nézheti a UFC-s bunyókat a nyakunkon lévő tripla gálán, Abu-Dhabi-ban.
Azt egyelőre nem tudni, hány embert engednek be.
A hírnek a legjobban talán Conor McGregor örül, aki 2020-ban azzal indokolta meg az átmeneti visszavonulását, mert tudta, hogy nézők nélkül kellene bunyóznia, ami pedig nem volt az ínyére. "The Notorious" január 23-án tér vissza, majdnem napra pontosan egy évvel a legutóbbi bunyója előtt, ahol döbbenetesen könnyen verte meg Cowboy-t.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Kedves olvasónk! A TOTALDAMAGE.hu Magyarország egyik legnépszerűbb küzdősport oldala.
Kizárólag az oldalunkon megjelenő reklámoknak köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani az oldal működését, és így a nap 24 órájában a legfrissebb rendkívüli hírekkel, interjúkkal és videókkal tudunk szórakoztatni. Ha szeretnéd, hogy a TOTALDAMAGE még sokáig üzemeljen, kérjük, kapcsold ki a hirdetésblokkolót az oldalunkon!
Hatalmas szenvedéllyel és nagy szeretettel készítette a Webness Design: Medoks
Szólj hozzá