Ronda Rousey: rengeteget sírtam, elszigeteltem magam mindenkitől
MMA

Ronda Rousey: rengeteget sírtam, elszigeteltem magam mindenkitől


Ronda Rousey MMA karrierjét Holly Holm egy mozdulattal kettétörte a UFC 193-on, Amanda Nunes pedig még apróbb szeletekre vágta egy évvel később.


Rousey ma már a WWE-ben szerepel a UFC helyett, profi ketrecharcosként pankrátorként, vereségeit pedig iszonyatosan rosszul kezelte, egy évig egy kukkot sem szólt a médiához, és a rajongóit is szépen cserben hagyta.



Most szerdán, majdnem három évvel első veresége után Ronda Rousey végre megszólalt, és kommentálta az eseményeket:




“Rengeteget sírtam, elszigeteltem magam mindenkitől, a férjem (Travis Browne) tartott a karjaiban, két éven át tartott ez. Egyedül nem tudtam volna megcsinálni. Tanulnom kellett a megszerzett tapasztalatból. Az idő nagyszerű tanító. A legrosszabb dolognak a legjobb dolog lett az eredménye (itt arra gondolhat Rousey, hogy ez az út vezetett a WWE-hez, ahol most nagyon jól érzi magát – a szerk).



Rousey azt is mondta, édesanyja nem tanította meg őt arra, hogyan kell veszíteni, ezért soha meg sem fordult a fejében, hogy kikaphat az Oktagonban:




“A szüleim elvárták tőlem, hogy különleges legyek, ezért én is ezt vártam el magamtól. Ha nem ilyenek a szüleim, akkor nem tudtam volna megszerezni életem legjobb melóját, és nem is kerültem volna reflektorfénybe. De egy dologra nem tanítottak meg: arra, hogyan kell veszíteni."



Rousey-t nagyon sokan kritizálták, amiért nem nyilatkozott semmit a vereségei után (többek között én is), Rowdy szerint viszont "nem mindenki érdemli meg, hogy publikban hallja őt beszélni":




“A Twitter érájában élünk. Milyen pozitív hozadéka van annak, hogy kinyilatkoztatjuk a véleményünket bármiről is? Lemásolják onnan, és bekerül a címlapokra. Egyre több híresség zárkózik el ezek miatt a médiától. Miért kéne beszélnem? Úgy gondolom, kiváltság az, ha beszélek. Egy olyan kiváltság, amit mások kihasználnak, miért ne vonnám meg hát mindenkitől? Nem hiszem, hogy a publikus megalázás jóra vezet."



Hát ennyi. Tehát Rousey azért nem beszélt a rajongóihoz, mert nem esik neki jól, hogy a Twitteréről bekerülnek a bejegyzések az újságokba, és kiderült az is, hogy nagyon megviselte a vereség.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá