Jon Jones félszemű kacsával gúnyolta ki Aspinallt, Pereirával pedig megegyezett egy bunyóról!
MMA

Jon Jones félszemű kacsával gúnyolta ki Aspinallt, Pereirával pedig megegyezett egy bunyóról!


Tom Aspinall egy éven át várt arra, hogy megküzdhessen minden idők legnagyobb UFC-s harcosával, Jon Jones-szal egy címegyesítő nehézsúlyú mérkőzésen. Jonest sokan „gyávának” nevezték, amiért elhatárolódott a meccstől, majd lemondott a nehézsúlyú bajnoki övéről, és visszavonult a sporttól.

Miután Aspinall és Ciryl Gane UFC 321-es összecsapása no contest lett, miután Tom nem tudta folytatni a mérkőzést, „Bones” megváltoztatta a profilképét: a UFC-övet viselő kacsát, ami eddig is a profilképe volt, kiegészítette egy szemkötővel – utalva a UFC 321-es ganéra..vagyis NC-re.




Tomot egyébként kórházba szálíltották közvetlenül a meccs után ellátására, tehát tényleg komolynak tűnt a helyzet. Jones egyértelmű gúnyolódása megosztotta a UFC-rajongókat a közösségi médiában.
„Igaza van, tényleg gyáva csirke” – írta az egyik hozzászóló, utalva Tomra. „Vicces, hogy azt szivatja, akitől korábban elfutott” – tette hozzá egy másik.

Eközben Alex Pereira, aki tripla súlycsoportos UFC-bajnok szeretne lenni (ez senkinek sem jött még össze) kihívta Jon-t egy Fehér Házas meccsre. Jon pedig szinte azonnal reaált a Tweetre, ami a cikk írásának pillanatában már átlépte a 22 ezres lájkszámot is:


"Alex, én a legmagasabb szintű szakértelmet képviselném a Fehér Házban. Köszönöm a tiszteletet, amit mutattál. Táncoljunk!"

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá