Szombaton, Abu Dhabiban rendezik meg a meccset a UFC 321-en, a két hölgy a Zhang Weili által leadott légsúlyú bajnoki címért harcolhat. Ahogy az lenni szokott egy megüresedett öv esetében, a korábbi bajnok árnyéka erősen rávetül a meccsre – de most talán még hangsúlyosabban, mint bármikor máskor.
„Próbálok a lehető legudvariasabban fogalmazni, de volt valaha ennél jelentéktelenebb címmérkőzés a történelemben? Vagy legalábbis az elmúlt időszakban? Érted, mire gondolok, ugye? Senkit sem látok, akit különösebben érdekelne ez a meccs, senki nem kapta fel rá a fejét" – mondta Thomas az On Paper with Anthony Smith podcastben.
Thomas nincs ezzel egyedül – a korábbi félnehézsúlyú címkihívó, Anthony Smith is egyetértett vele, sőt, még tovább ment, amikor azt mondta: ha Jandiroba nyer, az „marketingkatasztrófa” lenne a UFC számára.
Szerencsére – legalábbis Thomas szerint – a UFC-nek nem kell emiatt aggódnia. Jandiroba és Dern már találkoztak korábban, 2020-ban, akkor Dern egyhangú pontozással győzött. Thomas úgy gondolja, ezúttal is hasonló végeredmény várható.
„Ha megnézed Mackenzie néhány korábbi teljesítményét, szerintem van benne egy kis Kevin Holland-szindróma – még nem hozta ki magából, amit igazán tudna. Furcsa ezt mondani, hiszen most címmeccsen van, de szerintem sokkal jobb annál, mint amit eddig mutatott. Az Angela Hill elleni teljesítménye rémálom lehetett Hill számára, próbálva túlélni azt a meccset. Mackenzie Dern legalább olyan keményen üt, mint bárki a súlycsoportban, legalább olyan jól birkózik, mint a legjobbak, végtelen az állóképessége, és sosem fárad el – csak néha úgy tűnik, mintha nem is érdekelné igazán a bunyó. A földharcban kiváló, nagyon atletikus, és szinte erre született. Ha komolyan veszi, szerintem simán megnyeri ezt a meccset.”
Szólj hozzá