4) UFC és a paktum
Cody együtt utazott a Team Alpha Male csapatával, hogy közösen támogassák Joseph Benavidezt a 2014. november 22-én megrendezett UFC Fight Night 57 gálán. Az este folyamán Faber felkereste Sean Shelbyt, a UFC matchmakerét, aki éppen a következő év januárjára tervezett UFC 182-es számozott gálát igyekezett megszervezni. Shelby bizalmat szavazott a feltörekvő harcosnak, aki természetesen nem habozott egy pillanatig sem, élni kívánt az óriási lehetőséggel.
2015. január 3-án, Las Vegasban, az MGM Grand Arénában rendezték meg a UFC 182: Jones vs. Cormier gálát, ahol az 5. ültető mérkőzést Cody Garbrandt vívta Marcus Brimage ellen – aki egy bizonyos Conor McGregort is köszöntött első UFC mérkőzésén 2013 áprilisában –, miközben a stadionban, eufórikus állapotban nézhette végig barátja bevonulását Maddux is, szülei jelenlétében. A mérkőzés favoritja szűken Brimage volt, aki pontosan kétszer annyi profi mérkőzést vívott, mint a fiatal gladiátor. Az analógia nem véletlen, ugyanis Garbrandt úgy érezte magát első mérkőzése előtt a legnagyobb színpadon, mintha egy modern kori gladiátorküzdelembe csöppent volna. Ugyan az ókori kardforgatók nem a Queen zenekar We Will Rock You című zenei remekére, de hasonlóan felvillanyozó, vibráló, utánozhatatlan környezetben vonulhattak be az arénába. „No Love” nem is engedte át a sorsát más kezébe, az utolsó menet vége előtt 10 másodperccel kiütötte Brimaget. Az eredményhirdetés után Cody magához ragadta a mikrofont, s a tömött arénában, a nagyszerű kiütés ámulatában lévő közönség számára még egy óriási érzelmi töltetet adott, amikor elmondta, hogy Maddux Maple legyőzte a leukémiát, ezzel teljesítette az alku rá eső részét, így már csak az övé maradt hátra.
Az első sajtóesemény maradandó nyomot hagyott Garbrandtban, ugyanis a frissen szerzett bevételből azonnal vásárolt magának egy Hugo Boss öltönyt, hogy még egyszer ne kelljen egy gyűrött ingben mikrofon mögé ülnie több tízezer ember előtt. Az új öltözéket hamarosan, 2015. július 11-én fel is avathatta Las Vegasban, ismét az MGM Grand Arénában, ugyanis a 3. ültető meccsen kapott helyet a UFC 189: Mendes vs. McGregor gálán, amelyen a főmérkőzés az interim pehelysúlyú címért zajlott. Az ekkor már ohioi hírességnek számító Garbrandt ellenfele Henry Briones volt, egy nagyon tapasztalt mexikói harcos, aki előző mérkőzését fojtással nyerte. Az első UFC-s mérkőzés mámora kitartott Codyban, úgy érezte, hogy még a főmérkőzést vívó McGregort is le tudná győzni, a karrierje felfelé ívelt, minden adott volt ahhoz, hogy eljusson a legmagasabb szintre. Azonban az élet a legnagyobb forgatókönyvíró. Garbrandt Achilles-ínja valójában a háta volt, amellyel korábban is bajlódott már, leginkább izomsérülések hátráltatták, ellenben a gála előtt néhány héttel, a Road to the UFC dokumentumsorozat forgatása közben éles fájdalmat érzett az említett testtájon.
A harcos érezte, hogy ez most nem izomsérülés, hanem valami sokkal rosszabb: csigolyasérülés, amely egész karrierjét árnyékolta a későbbiekben. A sérülés értékes heteket vett el az edzőtáborból, arról nem is beszélve, hogy az MMA csúcsszervezeténél ennyire elégtelen fizikai állapotban bunyózni vakmerőség. Ugyanakkor a racionális gondolatok hamar szertefoszlottak, hiszen Cody minél hamarabb teljesíteni kívánta az alkut. A hátrány leküzdése érdekében Urijah Faber az eddigiektől eltérő, birkózásközpontú taktikai utasításokkal küldte a nyolcszögbe harcosát, hogy a földön, domináns helyzetből indítsa támadásait, ezzel leszűkítve az esetleges rotációból, oldalirányú törzsmozgásból eredő sérüléseket. A gondolat jó volt, azonban nem eléggé, hiszen az első menetes ground and pound befejezés nem jött össze, ezért Garbrandt visszatért a Bob bácsival készségszintre emelt ütéskombinációk alkalmazásához, amellyel profi karrierje első pontozásos győzelmét abszolválta. A mérkőzés utáni interjúja közben világossá vált számára, hogy a közönség minden egyes tagja tisztában van a Maddux-szal közös történetükkel, ebből erőt merítve pedig kijelentette, hogy ő bizony nem áll meg addig, amíg UFC-bajnok nem lesz belőle.
Cody következő mérkőzése 2016 februárjára lett lekötve, aminek kifejezetten örült, mivel volt ideje helyrehozni elnyűtt testét. A bizonytalan anyagi helyzetben lévő harcosnak dr. Yong Kim hozta a megváltást, aki az ART (Active Release Technique) specialistája volt. Cody fájdalmai az ősz beköszöntével szinte nullára redukálódtak, és egy számára addig ismeretlen érzés, az egzisztenciális nyugalom töltötte el, amely hozományaképpen megtalálta a szerelmet Danny Pimsanguan személyében, akivel 2018-ban közös gyermeknek adtak életet. A harmadik UFC-s mérkőzésére, a fentieket tudván, a legjobb lelki és fizikai állapotban készülhetett fel „No Love”. A UFC Fight Night 83 Pittsburghben került megrendezésre, amely elérhető közelségben helyezkedett el Cody születési helyétől, így végre nagyobb hazai tömeg tekinthette meg az ifjú sztárt. Az ellenfél Augusto Mendes, egy szintén veretlen, fekete öves BJJ-s volt, aki UFC-s bemutatkozására készült. A mérkőzés már a főkártyán szerepelt, a co-main event előtt. Garbrandt visszatért régi önmagához, az első menet utolsó percében pontot tett a harc végére egy villámgyors kombinációval, így elvéve a brazil veretlenségét.
A következő mérkőzés 2016. május 29-én, Las Vegasban, a Mandalay Bay Events Centerben került lebonyolításra. A UFC Fight Night 88 főmérkőzésén Thomas Almeida és Cody Garbrandt nézett egymással farkasszemet, olyan nívósnak ígérkező párosítást maguk mögé utasítva, mint a korábbi bajnok Renan Barao Jeremy Stephens elleni csatája. Ez annak volt köszönhető, hogy Thomas Almeida is a jövő harmatsúlyú bajnoki aspiránsa volt, ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy előzetesen esélyesebbnek számított a brazil. A mérkőzés képe ezt már nem nyomatékosította, hiszen Almeida nem tudta felvenni a harcot Garbrandttal, aki az első menetben, 3 percen belül diadalmaskodott kiütéssel. Cody a mérkőzés utáni interjújában méltatta Almeidát – akit ekkor a 7. számú kiemeltként tartottak számon harmatsúlyban, míg Garbrandt rangsorolatlanként érkezett a meccsre –, valamint az alkalmat kihasználva kihívta edzője, Urijah Faber ősellenségét, a harmatsúly legendás alakját, az aktuális bajnokot, Dominick Cruzt.
Azért ilyen forrón még nem eszik a kását, de mindenképpen bizakodásra adott okot, hogy Dana White, a UFC elnöke személyesen is gratulált Garbrandtnak, amikor is másnap reggel egy megbeszélésre hívta be az önbizalommal teli harcost. A címmérkőzés kapujában Takeya Mizugaki, egy veterán harcos, 12 UFC-s mérkőzéssel a háta mögött – többek között Dominick Cruzzal és az akkor még kevésbé ismert Aljamain Sterlinggel is küzdött – állt. Az ifjú sztár annyira magabiztosan rúgta be azt a bizonyos kaput, hogy a harc előtt kikérte barátja, Maddux véleményét, miszerint melyik kezével üsse ki Mizugakit. Maddux választása a jobb kézre esett, amely a mérkőzés 48. másodpercében valóban bevitte az utolsó találatot a megrogyott japánnak. 10–0!
5) A bajnok
Dominick Cruzról szintén kimondottan érdemes volna egy hosszabb hangvételű cikket írni, de jelen írásban is muszáj vagyok róla szót ejteni, hogy még jobban perspektívába helyezhessem a címmérkőzés méretét és jelentőségét.
Dominick Cruz a harmatsúly legnagyobb alakja, akinek nem véletlenül lett „The Dominator” a beceneve. Pályafutása 2007-ben került először a reflektorfénybe, amikor a megboldogult WEC (World Extreme Cagefighting) szervezet 26. számozott gáláján, pehelysúlyban – érdekesség, hogy karrierje korai szakaszán még nagyobb súlycsoportokban küzdött, erről a jelenségről a későbbiekben szeretnék egy ok-okozati összefüggésen alapuló, megfelelően alátámasztott cikket írni – szenvedett vereséget a címvédő Urijah Fabertől, a Team Alpha Male vezetőjétől. Ez a vereség felébresztette azt a szörnyeteget, aki 13 meccses nyerőszériát bunyózott össze, amelynek – a teljesség igénye nélkül – áldozatául estek olyan híres bajnokok, mint Urijah Faber (2x), T.J. Dillashaw, Demetrious Johnson, Joseph Benavidez (2x). Cruz tette mindezt úgy, hogy 2011. október 1-jén megküzdött Demetrious Johnsonnal, majd közel 3 év kényszerpihenőt követően, szélsőségesen elnyűtt ízületekkel, 2014. szeptember 27-én tért vissza Takeya Mizugaki ellen, ahol egy első menetes kiütéssel győzni tudott. Kiismerhetetlen lábmunkája, értelmezhetetlen szögekből indított támadásai szinte megoldhatatlan kirakóssá tették Cruzt, aki, mint a fentiek példázzák, hihetetlen mértékű akaraterővel és kitartással rendelkezik. Ebben az időben Dominick Cruz volt az egyetlen harmatsúlyú harcos, aki kétszer is sikeresen elnyerte a UFC világbajnoki övét, ráadásul úgy, hogy kényszerű inaktivitása révén veszítette azt el. Urijah Faberrel kialakult rivalizálásuk az egyik legismertebb trilógiává alakult, amely végén „The California Kid” szájíze maradt keserű, s amelyet tanítványa, Cody Garbrandt rendeltetett megbosszulni.
A várva várt UFC 207, 2016. december 30-án igazán epikusnak indult, majd azzá is vált. A főmérkőzésen Amanda Nunes, a későbbi női GOAT ütötte ki a szebb napokat is megélt Ronda Rouseyt, valamint a főkártyán kapott helyet a harmatsúlyú kihívói pozícióért T.J. Dillashaw, aki a dinamitöklű John Linekert múlta felül. A mérkőzést megelőző sajtómegjelenéseken Dominick Cruz 10–8-as pontozásos győzelemmel zárt, amelyből megannyi médiatermék született, azonban a ketrecben egy tabula rasa után léptek be a felek. Cody a meccs első menetében rettentően fókuszált, combrúgásokkal, faintekkel (ijesztés) és egyenes ütésekkel kereste a távolságot, illetve mérte fel Cruz reakcióit, aki végeláthatatlan, konstans lábmunkájával szintén a réseket igyekezett felfedezni Garbrandt pajzsán. A második menetben már többet talált „No Love”, aki a névjegyévé vált gesztusokkal jelezte Dominick számára, hogy ez bizony bement. A meccs képe kiegyensúlyozott volt, ám kérdéseket vethetett fel a Garbrandt-csapatban, hogy versenyzőjük hogyan fog teljesíteni a Cruz által jó néhány alkalommal megtapasztalt bajnoki menetekben. Az aggodalom alaptalan volt, hiszen Cody több alkalommal is leütötte az egyre frusztráltabb Cruzt. Ahogy a találatok és leütések száma gyarapodott, úgy láthatott a publikum különböző táncmozdulatokat Garbrandttól, aki magabiztosan emelte a magasba kezeit a mérkőzés végét jelző dudaszó után.
John McCarthy magához rendelte a harcosokat, majd néhány másodperccel később, a pontozóbírók egyértelmű döntése alapján elhangzott az epikus „AND NEW!” mondat Bruce Buffer szájából. A meghatódott Garbrandt derekára Dana White felcsatolta a UFC harmatsúlyú világbajnoki övét, balján ott állt Maddux, akinek azonnal át is adta az övet, ezzel teljesítve alkujuk rá eső részét. Cody Garbrandt és Maddux Maple, két bajnok, két győztes, egymás mellett a világ csúcsán. Ennél magasabbra jutni nem lehet, elértek mindent, amit közösen elterveztek, amiben kölcsönös hittel és bizalommal megállapodtak. Hova vezethet még innen az út…?
Írta: TD_BlackAdam
Szólj hozzá