Az egykori UFC középsúlyú bajnok és elemző, Chris Weidman kíváncsian várja, hogyan hat majd a UFC új amerikai közvetítési megállapodása a szervezet harcosaira. Az egyik fő kérdés, hogy ez a változás miként érinti majd a regnáló UFC-bajnokokat és a bajnoki címre törőket, hiszen a PPV bevételből származó bónuszt szerezni az új modellben már nem lesz lehetőségük.
Weidman szerint a PPV-s idők nagyon jövedelmezőek voltak, de a modell már korábban is hanyatlott.
„Amikor bajnok voltam, 2013-ban, a második Anderson Silva elleni meccsem egymillió PPV-eladást hozott. Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára hasonló számokat – pedig több mint 12 év eltelt azóta. Aljamain (Sterling) a barátom, de bajnokként én többet kerestem, mint ő, pedig az régen volt. Ez a mostani szerintem jó irány, mert így a harcosok más módon is kereshetnek. A PPV visszaesett – az illegális streamelések és a folyamatos drágulás miatt – és nehéz hozni a régi számokat.”
Új tárgyalási módszerekre lesz szükség?
Weidman úgy gondolja, a menedzsereknek kell majd alkalmazkodniuk ehhez az új korszakhoz. Szerinte a legnagyobb nevek és bajnokok esetében már eddig is látszott az elmozdulás a PPV-bónuszoktól a garantált, magasabb alapfizetések felé.
„A menedzsereknek ki kell találniuk a legjobb tárgyalási stratégiát. Az elmúlt 5-6 évben már látszott, hogy a PPV-k nem hozzák a régi számokat, és például egy bajnoknál hiába jár két dollár egy PPV-eladás után, ha nincs meg a 200 ezres nézettség. Emiatt már eddig is próbáltak nagyobb garantált gázsikat kialkudni. Valószínűleg most ez lesz az irány – a harcosok nagyobb fix fizetést fognak kapni.”
A változás felveti a kérdést: ha a UFC bevételei fixek az új partnerrel, a bajnokokat pedig nem a PPV-eladás motiválja, hogyan fog átalakulni a gálák promóciója? Weidman szerint bizonyos meccsek és harcosok így is vonzani fogják a nézőket, de kíváncsi, mi lesz akkor, ha egy esemény váratlanul kiugróan jól szerepel a nézettségi listán.
„Régen a cél mindig az volt, hogy bajnok legyél, mert akkor részesedtél a PPV-ből, és az hozta a nagy pénzt – a nyugdíjra elég pénzt. Most kíváncsi vagyok, hogy ez teljesen eltűnik-e, és nem lesz többé fő motiváció. Lehet, hogy inkább a legtöbb nézettséget hajszolják majd, vagy a közösségi médiában való ismertséget. Vagy bevezetnek új bónuszokat, előnyöket a bajnokoknak, amik fixen magasabb fizetést jelentenek, még akkor is, ha nem nagy név az illető – de vajon ezek elérik majd a régi óriási összegeket?”
„Ez hatalmas dolog” – Weidman optimista
Weidman összességében pozitívan látja a változást:
„Ez óriási dolog a harcosoknak és a rajongóknak is. Eddig fizetni kellett az ESPN+-ért, majd még plusz 80 dollárt a PPV-ért. Most sokkal kevesebb illegális stream lesz, és sokkal többen fogják nézni a Paramounton. Izgatott vagyok emiatt. Ilyenkor a UFC mindig igyekszik erősen indítani és a lehető leglátványosabbá tenni a gálákat – a csatorna is erre fog törekedni. A Paramount számára ez hatalmas lehetőség, hogy nagy nevet szerezzen a sportközvetítés világában. Szerintem mindkét cég a legjobb formáját fogja hozni. A sport folyamatosan fejlődik, és ez egy óriási lépés a jó irányba.”
Mint azt korábban megírtuk, a változás nem érint minket, mivel mi eddig a Net4+-on nézhettük a gálákat, nem kellett 80 dollárt fizetnünk.
Szólj hozzá