Ezen pörög a net: McGregor megvert egy gengszert egy kocsmában

Ezen pörög a net: McGregor megvert egy gengszert egy kocsmában


Ezen pörög a net: McGregor megvert egy gengszert egy kocsmában

Most éppen az ír maffiánál húzta ki a gyufát.
Conor McGregor megint alakított. A hírek szerint tegnap este Dublinban kocsmai verekedésben vett részt.  Összeszólalkozott egy ismert ír gengszterrel, vagy annak bandatársaival – ez még nem tisztázódott – aminek ütésváltás lett a vége, aminek következtében egy férfi az ügyeleten kötött ki.

A helyi rendőrség szerint az illető nem tett feljelentést, de több szemtanú látta az esetet, ezért McGregort is ki akarják hallgatni. Ő viszont meglépett, az első reggeli géppel Kaliforniába repült.

Egyes hírek szerint a Conor által bántalmazott férfi nem más, mint Graham „The Wig” Whelan, dublin leghírhedtebb bérgyilkosa, máshol pedig azt írják, hogy Whelan apja sérült meg a csetepatéban. Whelan a ’Kinehan Kartell’ egyik vezetője és emberei máris bosszúra szomjaznak. Az utcán az a hír terjed, hogy 900 ezer dollárt követelnek, vagy lelövik McGregort.

Bármi is történt, Conor most jó nagy szarban van.

Bocs, de ezt nem hagyhattam ki (saját munka! 🙂 – a szerk.):

UPDATE: megjött Conortól az első reakció az ügyben, de várjatok túl nagy magyarázkodást:

The celebrity

A post shared by Conor McGregor Official (@thenotoriousmma) on


2 hozzászólás

  1. chuck-d

    a közelmúltban volt a ketrecbe ugrós bíróbántós ügye, most meg ez, mind bulvár, semmi produktum, több, mint egy éve nincs MMA meccse. kérdés mennyit bír el a hypepiramis, mert ugye ezt az egészet a rajongónyáj tartja fenn. az íreknek mindegy hova szarik, hősük, az UFC sem ezzel foglalkozik, nekik az üzlet húzóneve. vannak az olyan fanatikus rajongók, akik most is a gagyi ír akcentus imitálással – milyen új és eredeti – fook everybody felkiáltással helyeselnek minden kokaincsíkszívására. boldogok, akiknek szüleik vagy gyámjuk megveszi a Conor emblémás sapkát.

    a mennyezet ott repedezett, ahol a könyvet még elolvasó, az ír minden jobbra dőlő halk fingásáról is értesülni vágyó fanatikus, de ezt letagadó rajongók most elkezdenek hápogni. nemrég még a barátnőjét keresztnévről ismerve mentegették, hogy hát gyereke lesz, hát hogyan verekedjen, nem mintha szinte minden bunyós nem lenne akár sokszoros apa a karrierje során, csak mivel nem ők terhesek, ezért eddig ezt észre sem kellett venni. biztos ez esetben ő is szült egy kicsit. most meg ahogy a családapák mintaéletét éli, jönnek a tényleg védjen már, eddig cerettem, de már oan sok csipakinyílások. ha egy amőbafasznyi valóság van a McGregor-összesben, akkor ezek minimum következnek belőle. tapsolunk egy élménynek, életérzésnek, ameddig akár egy árnyalatnyit valósággá nem válik. akkor meg nem az jön, hogy szerencsétlen lófaszjóska hova pörgeti magát, akit eddig szerelemféltettünk azért nem aggódunk, hanem egyből rühelljük. megfurásodott, nem kell. már ciki a haverok előtt is.

    ez egy sportoló ember. ahhoz érdemes viszonyulni, amikor sportol. amikor beszél vagy él, ahhoz azért szeretné a figyelmet, mert neki jó gazdagnak lenni. akik meg a beszédébe és életébe túlinvesztáltak, azoknak íródik a fejükben a mese, amit ha az élet már nem igazol, akkor csalódnak. de nem ám a mesében, hanem a sportoló emberben. hát szar is az, amikor az életről kiderül, hogy nem mese, a végén még fel is kéne nőni.

    még meg kell említenem – ez a komment már amúgy is TLDR, bemásolhatnám akár a telefonkönyvet – a jólértesült klubot, akik szerint ez persze mind tudatos, a műsor része. persze, lehet, van valószínűsége, és milyen jó lesz azt beírni a faszbukon egy cikk alá, hogy én nem szoptam be, mert olyan okos vagyok, hát látom, ahogy a repülők húzzák a soros gyíkembereket a lapos Föld felett. erről Tommy Cooper brit komikus jut eszembe, ahogy szívrohamtól összeesik és meghal a színpadon, az emberek meg tapsolnak és röhögnek, mert ez még biztos a műsor része. a videó szinte bármelyik megosztón megtekinthető.

    nem akarok én senki torkába fosni, vagy akár az írt bármennyire is mentegetni, csak miközben nagyon dühösek vagyunk arra, akiért rajongtunk, lehet el is kéne gondolkodni, hogy mi a faszért is rajongtunk ennyire. a kritika befelé is működik, mint az orvosság, szar az íze, nagy a haszna.

    1. Bronson

      Nem a sportolo emberrel van a baj,hanem az imàdoival.Ez a sportolo ember csak egy aktualitàst kèpvisel,volt màr sok ilyen ezt megelozoen is.Kozossègi mèdia nem volt,ez sulyosbitja a helyzetet,bàr sportolo emberunk ebbol èl jelenleg,ugyhogy o biztos nem bànja.
      Amugy lehet,hogy legkozelebb megveri Donald Trumpot is,esetleg a koreai kisvajdàt ès o lesz az uj elnok a faszbukon meg az instàn.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*