Werdum: nehéz döntés volt kiállni Walt Harris ellen, Stipe-t akarom következőnek
MMA

Werdum: nehéz döntés volt kiállni Walt Harris ellen, Stipe-t akarom következőnek


Néhány órával a tervezett Werdum – Lewis nehézsúlyú mérkőzés előtt robbant a bombahír, Derrick Lewis hátproblémái közbeszóltak, nem bírt kiállni Fabricio ellen.

A UFC Walt Harrist, az est másik nehézsúlyú meccsének egyik résztvevőjét hívta be Lewis helyére, ellenfele Mark Godbeer pedig a UFC 217-ig kispadra került.

A rendkívül szokatlan helyzetben e gondolatok futottak át Werdum agyán.
"Az öltözőben voltam már, a menedzserem Ali Abdel-Aziz felhívott, hogy a meccsem elkaszálták. Tudomásul vettem a dolgot, letettük a telefont. Kettő perccel később megint csörögtem. Ali volt az újból. Azt mondta, van egy ember aki kiállna ellenem. Walt Harris. Gondoltam, semmit sem nyerhetek ezen a meccsen, viszont rengeteget bukhatok. Beszéltem a csapatommal, mert három hónapig kizárólag Derrick ellen készültem, minden stratégia, terv mehetett a kukába. De igent mondtam."

Végül a dolog pozitívan ért véget ”Vai Cavalo” számára, aki mindössze 65 másodperc alatt feladásra kényszerítette Harrist.


"Hihetetlenül hasznosnak bizonyult az, hogy láttam Harris korábbi meccseit, mert otthon kommentálni szoktam mikor van időm, és a nemzetközi feeden mutatták Waltot. Ebből tudtam stratégiát meríteni."

Fabricio nagyon magabiztosan azt is kijelentette, hogy bárkit képes legyőzni a nehézsúlyú divízióban, még a feltörékvő titánt, Francis Ngannout is, aki bevallása szerint felhívta a UFC-t, hogy azonnal beugrik Derrick Lewis helyére.
"Bárki jöhet, de Stipe az elsődleges cél. Jöhet Overeem, Francis és Stipe is. Miocic mikor kihívott, azonnal belementem a dologba, de most rajta áll, hogy viszonozza ezt a gesztust és lehetőségem legyen visszaszerezni az övemet. Bármikor és bárhol. Akár New Yorkban, a 217-en is. Edzésben maradok végig. Holnap Los Angelesbe utazom a családomhoz néhány napra, de azonnal vissza is megyek edzeni. Stipe Miocicot akarom. Ez az én nagy célom."


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá