Visszatér Shane Carwin – csak nem a UFC-be
MMA

Visszatér Shane Carwin – csak nem a UFC-be


Megint jöhetnek az überKO-k.


A UFC korábbi ideiglenes nehézsúlyú bajnoka, Shane Carwin egy fórumbejegyzésben bejelentette, hogy visszatér a ketrecbe. Ugyanakkor azt is leírta, hogy nem a UFC-ben fog küzdeni.
Átnéztük a szerződésemet, és beszéltünk Joe Silvával és a UFC jogi csapatával. Közösen úgy döntöttünk, hogy az értékemnek, és mindannak, amit a nehézsúlyba hozok, jobb hasznát vehetik máshol.

A bunyós azzal folytatja, hogy most már szabadügynök, és várja, hogy beszélhessen a többi MMA-promócióval.

Carwin (12-2) egy időben az egyik legfélelmetesebb nehézsúlyú MMA-s volt. Iszonyatos ütőereje, brutális KO-győzelmei hamar egy ideiglenes címmeccsig röpítették, ahol az első menetben kiütötte Frank Mirt a UFC 111-en, és elnyerte az övet. Címegyesítő mérkőzés következett a bajnok Brock Lesnar ellen, ahol Carwin az első öt percben agyonverte a korábbi pankrátort, de kivégezni nem tudta. Aztán lefulladt, Lesnar pedig karháromszöggel legyőzte a második öt percben.

Ez után már csak egy bunyója volt: egy egyhangú pontozásos vereség Junior dos Santos ellen, a UFC 131-en, 2011-ben. Carwin edzőként még részt vett az Ultimate Fighter 16. évadában, 2012-ben, melynek végén Roy Nelsonnal csapott volna össze, de egy hátsérülés miatt a meccsig már nem jutott el – aztán vissza is vonult.

Carwin 41 éves, ami nehézsúlyú MMA-mércével még csak nem is számít öregnek. Minden bizonnyal le fognak csapni rá a promóciók – várhatóan a Bellator lesz a befutó – szóval, ha sikerül formába hoznia magát, akkor biztosan szolgáltat majd még néhány áll-leejtős kiütést.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá