TUF 27 Finale: Brad Katona és Mike Trizano lettek az évad győztesei!
MMA

TUF 27 Finale: Brad Katona és Mike Trizano lettek az évad győztesei!


TUF 27 Finale: Brad Katona és Mike Trizano lettek az évad győztesei!

Katt.

Jay Cucciniello tündérmesébe illően jutott be a fináléba, miután első meccsén kikapott, ám végül beugróként legyőzte az esélyesebbnek tartott Tyler Diamond-ot, egy nem akármilyen összecsapáson.

De, Brad Katona ellen ez kevés volt, a kanadai harcos egyértelműen jobbnak bizonyult, a Pearl színházban rendezett gálán. A Cormier-csapat versenyzője egész mérkőzésen irányított, nem adott esélyt a háborús veteránnak.

Az első menetben Brad 30-7 arányban nyerte a szignifikáns ütések versenyét, köztük volt egy remek balhorog is, ami után a Team Miocic embere, a padlóra került. A másodikban szintén egy tökéletes balhorgot engedett el a kanadai, ám most nem engedte felkelni Jay-t, a menet végéig a földön folyt a küzdelem.

Az utolsó felvonásban, némi clinchben töltött idő után, ismét érkezett a levitel, majd a földön való fárasztás, egészen a végső dudaszóig. Mindegyik bíró 30-26-al adta a meccset Katonának, aki ezzel a TUF 27 pehelysúlyú bajnoka lett. Az SBG Ireland tagja röviden értékelt a meccs után:

„Ez jelent számomra mindent! 14 éves koromban kezdtem ezt az utazást és ide jutottam. A taktikám a következő volt: Várni, és az alapokra hagyatkozni.”

Gratulálunk Brad! Intelligens és szimpatikus harcos a srác.

A könnyűsúlyú fináléban Mike Trizano csapott össze Joe Giannetti-vel, egy – fogalmazzunk így – érdekes mérkőzésen…

Az első menetben Joe jött előre, kereste a pozíciót, amelyből eladhat valamilyen submission-t. (6 meccséből ötöt így nyert meg, szóval ezen nincs mit csodálkozni.) Ám minden próbálkozása kudarcot vallott. A másodikban ezt folytatta volna, ám egy levitel utána ő került guillotine fojtásba, és bár sikeresen kijött belőle, amit ezek után történt az elég bizarr volt.

Giannetti először megpróbált egy heel hook-ot, utána egy inverted heel hook-ot, ám egyikből sem lett semmi. Mike ezen felbuzdulva szintén megpróbált egy lábfeszítést, ebből a káoszból pedig a következő lett: A menet végén Trizano mind a két kezével egyszerre könyökölte Joe hátsóbbik felét… Nézzétek meg, ha nem hiszitek, ilyet nem gyakran látni, ez tuti.

A harmadik – és hála istennek utolsó – felvonásban Giannetti úgy gondolta, hogy már zsebében a győzelem, ezért Nate Diaz-t utánozva mutogatott és nagy ívben tett az egészre. Mike ezzel szemben folyamatosan nyomult előre és többször is betalált.

Ha másért nem is, de Trizano komolyságáért és kemény munkájáért megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Joe pedig jó lesz Nate Diaz utánzatnak, ha már az igazi nem szándékozik visszatérni.

Még két bunyót emelnék ki a gáláról:

A legszörnyűbb/legviccesebb becenévvel rendelkező „Violent Bob Ross” Luis Pena az első menetben guillotine fojtással győzött Richie Smullen ellen. Pena a TUF-házban is meggyőzően szerepelt, ám sérülés miatt nem folytathatta a versenyt, így most kapott esélyt a bizonyításra.

Érdemes lesz odafigyelni rá, érdekes figura, nagyon képzett striker, és mint láttuk a földön sem ügyetlen. Zabit Magomedsharipov 2.0? Meglátjuk!

Bryce Mitchell a másik, akit megemlítenék, szintén nagyon szimpatikus srác, igazi redneck, nem mellesleg pedig legyőzte a házban első kiemeltnek számító, All-American birkózó Tyler Diamond-ot (29-28; 29-28; 28-28).

Íme, a gála többi eredménye:

  • Alex Caceres def. Martin Bravo via split decision (28-29, 29-28, 29-28)
  • Roxanne Modafferi def. Barb Honchak via TKO
  • Alessio Di Chirico def. Julian Marquez via split decision (27-30, 29-28, 29-28)
  • Montana De La Rosa def. Rachael Ostovich via submission (rear-naked choke)
  • John Gunther def. Allan Zuniga via majority decision (29-28, 29-28, 28-28)
  • Steven Peterson def. Matt Bessette via split decision (29-28, 28-29, 29-28)
  • Gerald Meerschaert def. Oskar Piechota via technical submission (rear-naked choke)

Vigyázat! Egyes mérkőzések nyomokban unalmat tartalmaznak!


Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*