Tim Kennedy bejelentette visszavonulását
MMA

Tim Kennedy bejelentette visszavonulását


Ezzel 15 évnyi profi MMA karrierjének fordít hátat.



A Facebook oldalán jelentette be a UFC középsúlyú bunyósa, hogy Kelvin Gastelum elleni veresége után nem folytatja tovább pályafutását. Hosszú, igencsak érzelmes gondolatokat posztolt, melyben elmondja, hogy a legutóbbi veresége után, a kórházban várakozva döntött úgy, hogy szögre akasztja kesztyűit, mivel már nem először járta be azt az utat. Sokáig töprengett rajta, hogy mit is kellene tennie, alaposan átbeszélte lehetőségeit feleségével, valamint edzőjével, Greg Jackson is, és mindannyian támogatásukról biztosították az egyébként katonaként is szolgáló Kennedy-t. Szerinte Gastelum a fiatalkori önmagára emlékeztette, és Kelvin egyszerűen mindent jobban csinált azon az estén, Tim bármennyire is próbálta összeszedni magát, nem sikerült mentálisan odatennie magát. 37 évesen darabosnak érezte a mozgását, mintha lelassították volna a meccset, a mérkőzés után nem is igazán bánkódott a vereség miatt. Sokat köszönhet az edzőinek, akik rengeteget segítettek neki, mint pl. Chuck Liddell vagy Mike Winkeljohn. Korábbi ellenfeleinek is köszönetet mondott, amiért jobb harcossá tették őt, közöttük volt Jacaré Souza, Luke Rockhold, Robbie Lawler, Rafael Natal vagy épp Michael Bisping is, akinek bajnokként sok szerencsét és sikert kíván. Végül a feleségétől kért elnézést, amiért néha olyan élethelyzetekbe hozta őt, amelyekbe soha nem kellett volna, mivel szerinte feleségét lelkileg nagyon megviselte az ő karrierje.

Az MMA vérkeringéséből nem szeretné kivonni magát, bár visszavonult a profi MMA-tól, szeretne grappling tornákon részt venni, és megmérettetni magát Fedor vagy Roger Gracie ellen. MMA mérlegét 18 győzelem mellett 6 vereséggel zárja. Annak ellenére, hogy komolyabb bajnoki címet sosem sikerült nyernie, a legvérmesebb MMA fanok valószínűleg nem felejtik el a nevét, illetve azt, hogy milyen közönségszórakoztató bunyókat hozott, és milyen nagyszerű sportember is volt ő valójában.

[embed]]

H.Ákos


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá