Sárközi Robi ismét a USA-ban járt, Renzo és Urijah csapatánál

Sárközi Robi ismét a USA-ban járt, Renzo és Urijah csapatánál


Sárközi Robi ismét a USA-ban járt, erről küldött egy rövid összefoglalt nektek.



New York-ban kezdtük az edzéseket, valamint a tárgyalásokat Renzo Gracie klubjában, melynek fő célja az volt, hogy Magyarországra hívjuk őt ebben az évben, lehetőleg már szeptemberben szeminárium céljából. Renzo-val már 15 éve vagyunk barátok, amint hívtuk, jött is a klubhoz és rögtön igent mondott a meghívásunkra, az egyeztetések folynak.



Pár nap elteltével átmentünk Kaliforniábaahol az Team Alpha Male-be, Urijah Faber csapata volt a cél.

Itthon már beszéltünk telefonon Urijah-val, de sajnos személyesen nem tudtunk találkozni, mert Hawaii-on tartott szemináriumot, viszont megadta, kikkel tudunk beszélni, hogy a csapatához milyen módon tudnánk csatlakozni (titkon remélem el tudom majd őt is hozni, még nem járt Európában. Rajta vagyok,régóta barátom ö is. Itt is sikeres tárgyalások folytak, valamint edzhettünk Cody Garbrant-al, Darren Elkinsel-el és a fekete öves BJJ-s Chris James Holdsworth-al.

Sikerült beszélnem az Alpha Male verseny szervezővel is, aki koordinálja a harcosok mindennapjait a fighter házakat, valamint a versenyekre való bejutást. (bellator.ufc.titan fight .stb).

A Gladiator Challenge mérkőzésére való felkészülés a Team Alpha Male-nél  Besztercei Rajmundnak nagyon jól sikerült, de sajnos az ellenfele lesérült, így nem meccselt. UFC harcosokkal edzett nap mint nap, sok tapasztalatot szerzett technikailag. Legközelebb egy 3 hónapos kintlétet szervezünk neki, ahol más szervezeteknél is kap lehetőséget.



Tedd Williams biztosított bennünket arról,  hogy ha hozunk magyar harcosokat, berakja őket a Gladiator Challenge versenyeire.Az út nyitva áll és a lehetőségek adottak mindenki számára, én azon vagyok, hogy minél többen éljetek a lehetőséggel. Üdv mindenkinek!


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá