Minden bizonnyal dobják a jelenlegi mérlegelési formátumot a UFC-ben
MMA

Minden bizonnyal dobják a jelenlegi mérlegelési formátumot a UFC-ben


Miután legalább egy tucat súlytévesztésnél járunk idén, továbbá isten tudja hányan ki se bírtak állni a tervezett mérkőzéseikre, Dana White tegnap az Unfiltered podcastba betelefonálva tette le a garast.

Darren Till, Yoel Romero, Kevin Lee, Mackenzie Dern, Uriah Hall, Max Holloway (short notice volt, de akkor is) és még hosszan lehetne sorolni, feleslegesen.

Pár név azok közül, akik nem bírtak bemérni súlycsoportjukba, urambocsá kórházba is kerültek e végett.

Darren Tillel telhetett be a pohár végleg Dana Whitnál, aki tegnap havi egy audienciáját tartotta telefonon Jim Nortonnak és Matt Serrának a UFC podcastjében:

”Szerintem a kora reggeli mérlegelések miatt van a sok tévesztés, de tudjátok mit? Úgy néz ki, dobjuk őket. Az lehet, mint régen volt. Bemérnek a ceremoniális körülmények között és viszontlátásra. De! Bármikor változtatsz valamin, valaki úgyis talál valami kiskaput arra, hogy saját maga felé fordítsa a helyzetet. Így nem kell majd dehidratálva aludniuk.”

White elmondta azt is, ami egyébként nem tűnik fel mindenkinek, de a jelenlegi rendszer tökéletesen működött mikor bevezették:

”Mikor elkezdtük ezt, nagyon jó volt. Mindenki sikerrel bemért. Aztán elkezdtek játszani azzal, hogy később kezdik a fogyasztást, hogy hajszálpontosan a mérlegelés végére érjenek be és minél kevesebb időt kelljen abban az állapotban tölteniük.”


”Vissza kell és fogunk térni a délután 4 órai bemérésekhez, a ceremoniálishoz. Az lesz mindenkinek a súlya.”

Ti mit gondoltok, segít ez a jelenlegi helyzeten bármit is?


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá