Michael Chiesa megmondja a frankót, vagyis azt, hogyan lehet legyőzni McGregor-t
MMA

Michael Chiesa megmondja a frankót, vagyis azt, hogyan lehet legyőzni McGregor-t


Nem olyan bonyolult a képlet, saját bevallása szerint még ő is képes rá.



A mainstream médiában kevésbé ismert harcosok egyik fegyvere, hogy igyekeznek kifejteni véleményüket minden lehetséges eszközzel, és általában minden felkapott témával kapcsolatban. Ezzel nincs is baj, hisz valahogy ők is csak a figyelmet akarják felhívni magukra, hogy ezáltal többször is megcsörrenjen a telefonjuk egy UFC-s hívással kecsegtetve. És vannak olyanok is, akik az MMA fanok körében már ismertebbek, mégsem elégedettek a helyzetükkel. Nagyjából ebben a pozícióban helyezkedik el a TUF-győztes Michael Chiesa is, aki ugyan a 8-ik helyet foglalja el a könnyűsúlyú mezőnyben, aligha fogjuk mostanság rekordokat döngető PPV gálák főmérkőzésein látni. Pedig olyan recept birtokában van, amiért sokan talán ölni is képeseket lennének, ugyanis arról van szó, hogy állítólag tudja, hogyan lehet legyőzni Conor-t. Na de akkor hogyan is? Nos, íme:
„Elismerem, hogy Conor jó bunyós. Be kell látni, hogy kurvára jól bunyózik, de azt se felejtsük el, hogy ez a súlycsoport most nagyon feljövőben van. Ki kell majd állnia a Khabib vs. Ferguson meccs győztesével, és lehet akármilyen jó harcos, Nurmagomedov mérlege 24-0, többszörös Sambo-világbajnok, Ferguson pedig olyan szériát fut, amire nem sokan képesek. McGregor akármennyire is jó harcos, nem igazi könnyűsúlyú. Amilyen ütemben fejlődik ez a súlycsoport, nem hiszem, hogy év végén is nála lesz majd az öv. És ha ellenem kellene kiállnia, levinném a földre, és ott intézném el őt. Én egy elég nagy könnyűsúlyú vagyok, talán még Nate Diaz-nél is nagyobb, és hát láttuk, hogy Nate mit csinált Conor-ral.”

Vagyis: Conor a földön könnyen elkapható. Ez a stratégia alighanem már mások fejében is megszületett, mégsem sikerült eddig annyira jól kivitelezni. Chiesa viszont bízik önmagában annyira, hogy adjon magának egy esélyt, de arra azért ne fogadjuk nagy pénzzel, hogy ezt a UFC is megtenné.

H.Ákos


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá