Matt Hughes a visszatérést fontolgatja
MMA

Matt Hughes a visszatérést fontolgatja


WTF


Úgy tűnik, hogy Matt Hughes, aki 2011 szeptemberében küzdött utoljára, leporolná a kesztyűit. Joe Buck-nak nyilatkozott erről. Úgy fogalmazott, hogy a megbeszélések folyamatban vannak az ügyben.
Amennyiben találok ellenfelet, akit meg tudok verni, újra bunyóznék.

Ez az „Undeniable with Joe Buck” forgatásán hangzott el, az interjú ez év nyarán-őszén kerül majd műsorra. Ebben Hughes elmondta, hogy a show egy korábbi vendégével szívesen megküzdene. Bár ő nem pontosította, de bizonyos források szerint Royce Gracie lehet az, akit Hughes 2006-ban a UFC 60-on megvert.

Matt, a volt váltósúlyú bajnok egyébként hivatalosan 2013-ban vonult vissza, miután zsinórban kétszer ütötték ki. Előbb BJ Penn, majd Josh Koscheck is. Ezután a szervezetnél maradt, a háttérben dolgozott (Chael Sonnen szerint semmit sem csinált, csak felvette a semmiért járó fizetését), egészen decemberig. Akkor az új tulajdonosok megváltak tőle.
A UFC jó volt hozzám. Az idők azonban változnak és megértem, hogy ez a döntés született. Továbblépek. Én és a családom rendben leszünk.

Azt mondta Hughes, amikor kirúgták. Meg azt is, hogy imádja a kalandokat, és senki sem tudhatja, mi a következő lépés neki. Hát úgy tűnik, hogy egy visszatérés kielégítené a kalandvágyát, de az MMA Fighting megkeresésére ezidáig nem reagált.

Így csak meg nem erősített információkra hivatkozhatunk, amik szerint a 43 éves veterán a Bellator-al tárgyalgat, de nem tudunk semmiféle ajánlatról… még… de figyelünk.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá