Luke Rockhold: ”Normális szerződés nélkül nem harcolok Chris Weidman ellen.”
MMA

Luke Rockhold: ”Normális szerződés nélkül nem harcolok Chris Weidman ellen.”


Mikor a UFC 229 és 230 meccseit bejelentették pár hete a 227 előtti médiaesemények során, volt két hiányzó ember akik visszavágóját gyakorlatilag már tényként kezelte a publikum.

Luke Rockhold és Chris Weidman még 2015 telén mérkőztek meg egymással, utóbbi akkor már negyedik címvédésre készült az Anderson Silva saga után.

Rockhold meglepetésre el tudta intézni Weidmant, a visszavágó pedig fél évre rá volt tervezve, de Weidman nyaka megsérült, így Michael Bisping jött a meccsbe, nagyon jól tudjuk mi történt akkor.

Weidmanak azóta nem ment már a harc, Yoel Romero egy repülő térdessel kivégezte, Gegard Mousasi elleni alakításáért meg nem kapott Jászai Mari díjat, csak egy vereséget.

Kelvin Gastelum ellen nyert tavaly, de az eredetileg váltósúlyú Kelvin az első menet végén majdnem kiütötte.

Akkor sérült meg a hüvelykujja amivel azóta is bajlódik.

Rockhold sem épp rózsás azóta, fel akart menni félnehézbe mert nem bírja már a fogyasztást, továbbá Yoel Romero vele sem volt épp kegyes.

A Rockhold – Weidman II már hetek óta a levegőben van, de Luke végre megszólalt, hogy miért nem hivatalos még a dolog:

”Nem ért a toll semmilyen papírhoz. Nagyon vonzó és szexi harc, de a Madison Square Garden más. A jó szerződést kell elém tenni. Nem kell semmit csinálnom, jól megy a biznisz. Sok dolog megy most is éppen. Jó szerződést akarok, amit alá tudok írni. Imádok harcolni, nem értem a karrierem végére, de azért már néhány dolognak stimmelnie kell amit kérek. Van még mit adnom ennek a sportnak, de a szerződésnek jónak kell lennie, mert nem akarok veszteséges lenni.”

Rockhold a USADA dolgairól is véleményt mondott:

”Ez a sport egy vicc. Beteg vagyok nézni Jonest, Lesnart mert én tiszta vagyok. Ezeknek az embereknek meg hosszú büntetés járna. Eleinte a USADA jó munkát végzett, de mostanában mint ha megpuhultak volna és mindenki megúszna mindent.”


Szerintetek lesz ebből valami úgy, hogy Weidman talán az egyik legnagyobb bukója volt a USADA érkezésének?


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá