Kötelező mozi: A UFC első 20 éve

Kötelező mozi: A UFC első 20 éve


Ha még nem láttad a világ vezető MMA-promóciója történetéről szóló dokumentumfilmet, akkor kattintás után pótolhatod - és előtte egy kicsit mesélünk is róla.


A Sport Tv-nek hála már több mint egy hónapja lehetőségünk van a UFC rendezvényeinek élőben való követésére. Logikus lépés volt tőlük, hogy nem csak kizárólag a meccseket adják majd le, hanem azokat magyar kommentárral, plusz magazinműsorokat, és mindezt a debütálás napján megfejelve egy UFC dokumentumfilmmel is, szintén magyar alámondással. Ez utóbbi zanzásítva: igen jóra sikerült.

Aki csak az utóbbi néhány év UFC-történelmével van tisztában, annak mindenképpen hézagpótló funkcióval bír a dokumentumfilm. Egész biztosan kevesen tudják, hogy 23 évvel ezelőtt honnan indult el ez a szervezet.

Az ötlet - 8 ember bunyózik egyenes kieséses rendszerben - egy bizonyos Art Davie fejéből pattant ki és ezt rögvest megosztotta Rorion Gracie-vel és John Milius-szal (a Conan, a barbár rendezője, többek között), aki amúgy Gracie-tanítvány is volt. Davie-t a Gracie família Gracies in Action videó-sorozata inspirálta, amiben jiu-jitsusok karate, kung-fu és kick-box nagymestereket gyűrnek le. Úgy gondolta, különböző harcművészetek gyakorlóit kellene megmérettetni, csakis így derülhet ki, ki a legény a gáton, az oktogonban. Utóbbit egyébként a fent említett Conan-film kőnyolcszöge ihlette.

Nem elhanyagolható tény, hogy mindenféle súlycsoportokba való sorolás, kesztyű, szünetek és időkorlát nélkül zajlik mindez! Mindössze harapni és szemet kinyomni volt tilos. Az alapítók egyedül az SEG-vel, egy nagy pay-per-view-s vállalattal találták meg a közös nevezőt. Ők hozták tető alá a UFC 1-et, Denver-ben, 1993 végén, amit végül Rorion öccse, Royce Gracie nyert, 26 évesen.

Aztán persze sokat emelkednie sem kellett a UFC-nek, hogy hamar hullámvölgybe érkezzen: Campbell McLaren az SEG-től kikotyogta a harcosok szerződésének néhány pontját a New York Times-nak, miszerint a halál is véget vet a küzdelemnek (ugye milyen jó, hogy gondoltak erre is?), és ezt a média Zeppelin méretűre fújta. A szervezet egy ideig még meg is tudta lovagolni ezt a negatív marketinget, a plakátok telis-tele voltak a szabályok teljes hiányát hangoztató szlogenekkel, de aztán csőstül jött a baj. John McCain szenátor levelet írt minden állam kormányzójának, hogy ne engedje a UFC-t rendezvényeket szervezni. Fontos megjegyezni, hogy őt szinte egyedül a regulák masszív hiánya cseszte fel, holott súlyos, illetve maradandó sérülések csak igen ritkán fordultak elő. Mondjuk, hogy mi a sérülés egy élsportolónak és egy halandónak, be is borítja a kínálatot...

McCain kampánya miatt néhány számozott rendezvényen bíróság által meghatározott tiltásokat kellett betartani: tiltottak fejelést, zárt öklű ütéseket (UFC 9, '96-ban, Ken Shamrock Dan Severn ellen, amit minden idők egyik legunalmasabb meccsének tartanak), előírtak továbbá fej- és sípcsontvédőt, vagy betiltották a földharcot. A 12-es gálát kétszer is át kellett helyezni, ráadásul más-más államba.

De ekkor már voltak súlycsoportok. Beismerték, hogy muszáj kommunikálniuk az atlétikai bizottságokkal, ha a népszerűséget nemhogy fenntartani, de növelni tudják, hiszen a SEG őrületes összegeket ölt a bizniszbe. A 21-es számúig megtiltották a szájba nyúlást, azaz a fish-hooking-ot, bevezették a a kiskesztyűket (ugyebár az öklök és nem a fej védelmében), nem volt szabad hajat húzni, fejelni, a nyak és a fej hátsó részét ütni, lágyékot támadni. Sokat ezek közül egyes bunyók után és miatt vezettek be. A pénz viszont egyre csak fogyott, közben a kábeltársaságok is elpártoltak a szervezettől, és 36 államban tiltották be a promóció ketrecharcait.

A UFC-t aztán a Fertitta-testvérek és Dana White vették meg 2 millió dollárért, megmentve ezzel a teljes csődtől, és megalapítva a Zuffa-t. White volt akkoriban Tito Ortiz és Chuck Liddell menedzsere is. Fertittáék az egész ketrecharc-koncepciót sokkal jobban tudták eladni, mint azt korábban az SEG tette. A várva várt 33-as, 2000 december legvégén volt az első, amit Las Vegas-ban rendezték meg, ekkor már újra volt pay-per-view is, de kolosszális csőd volt - minden meccset a bírók döntöttek el, a gála még a műsoridőből is kifutott. Bár ezt a csorbát a 40-es számú valamelyest kiküszöbölte, sajnos a Zuffa zsetonjai is igencsak fogyóban voltak, 2004-ig 34 millió mínuszig zuhantak.

Dana és a Fertitták sem a szomszédba mentek ötletért: szerepeltek korábban az Amerikai kaszinó című reality tévésorozatban, ami egy kaszinó alkalmazottainak mindennapjait mutatta be, és itt a "reality tévésorozat" aláhúzandó, bekeretezendő, nagyon fontos! 2005-ben a SpikeTV-n útjára indult a The Ultimate Fighter sorozat feltörekvő harcosokkal, akik egy tető alatt, közösen készülnek fel az egymás elleni bunyóra. A győztes hatszámjegyű UFC-szerződést kap.

A show-t Dana egy, a megcsömörlött résztvevőknek tartott fuck-tarkította szentbeszéde, de legfőképp Forrest Griffin és Stephan Bonnar összes szívet és lelket felemésztő küzdelme a nézettségi sztratoszférába repítette. A sorozat számtalan harcos nevét tette szélesebb körökben ismertté, és a mai napig tart.

A UFC nemhogy megmenekült, berobbant a mainstreambe is. A pay-per-view számok folyamatosan emelkedtek. A teljes történethez még hozzátartozik a WEC (2006), a Pride (2007), illetve a Strikeforce (2011) megvásárlása is, továbbá a "gyengébbik" nem megjelenése a szervezetnél. Az utolsó 25 perc már a globális sikerről zeng csodás örömódákat, a legnagyobb nevek legnagyobb csatáinál meg-megállva. Végül még McCain szenátor is drámainak nevezi a UFC sikerét, és örömmel nézi fejlődését a szankciók terén.

A többi már a nem-is-olyan-hosszútávú memóriánkban van, és a doksinak is vége.

A két évtizednyi sztorit természetes a harcosok, a szervezet első emberei mellett újságírók, és néhány, a rendezvényeken is gyakran megjelenő celeb mesélik el. Tényleg páratlan film, mely a kevert harcművészetek legdominánsabb szervezetének - szűk 3 év kivételével - a teljes történetét elregéli. Aki nem látta július 24-én a Sport 1-en, ha teheti, mindenképp pótolja. A film jelenleg megtekinthető eredeti nyelven a vimeo-n. Ne hagyd ki:



FOX SPORTS - FIGHTING FOR A GENERATION: 20 YEARS OF THE UFC from Graeme Smith on Vimeo.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá