Így csapott össze Remy Bonjasky és Melvin Manhoef (videó)

Így csapott össze Remy Bonjasky és Melvin Manhoef (videó)


Így csapott össze Remy Bonjasky és Melvin Manhoef (videó)

Valószínűleg most láttuk őket együtt a ringben utoljára.

Mint azt korábban megírtuk, a 2014-ben visszavonult legendás K-1-es vasárnap egyik régi ellenfelével újra szembe nézett a ringben. Remy és Manhoef korábban már háromszor összecsapott, mindegyik alkalommal Remy mászott ki a ringből boldogabban.

Negyedik – és minden bizonnyal egyben az utolsó – meccsüket a WFL (World Fighting League) nevű promócióban vívták, nagy nehezen megszereztük a meccsvideót, amit egy nem túl kedvező szögből rögzített egy néző:

Mint azt láthattátok, a meccs végigment, a 41 éves Remy hozta a régi stílusát, de látszott a meccsen, hogy nem világbajnoki címért megy. Sajnos csak holland szövegeket találni a meccsről, amit Google fordítóval megpróbáltam lefordíttatni, de ennél a mondatnál szomorúan felhagytam a próbálkozással:

“Búcsúzni akarok tőle, a viszlát nem ellenzi a palacsintát” – mondta július végén.”

Szerencsére Bonjasky a saját Facebookos oldalán írt pár sort nekünk angolul is, ezt már le tudom fordítani:

“Miután négy évig inaktív voltam a ringben, tegnap volt a nap, hogy megint megtettem ezt a lépést. Olyan volt, mint egy hazatérés. Sajnos elvesztettem a meccset. De amint belépsz a ringbe, nem érződik úgy, mintha vesztettél volna, mert a saját meccsedet már megnyerted. Szeretnék gratulálni @melvinnomercymanhoef-nek
Szeretném megköszönni a @worldfightingleagueofficial-nak és a @spiketvnl-nek, hogy leszervezték ezt az eseményt. A családom, csapatom és rajongóim támogatása nélkül nem tudtam volna ezt megcsinálni.
OSU
#3-1
#nefeleddalegendákat
#nehagydabba”

Most pedig jöhetnek a vélemények a meccsről, a totaldamage.hu Facebookján! 🙂


Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*