Georges St-Pierre arra készül, hogy sokkolja a világot Bisping ellen
MMA

Georges St-Pierre arra készül, hogy sokkolja a világot Bisping ellen


Iszonyatosan várós már ez a meccs.

Mint ismeretes, a UFC régi legnagyobb sztárja korábban már ígérte azt, hogy a Michael Bisping elleni visszatérésén egy sokkal agresszívebb, nyomulósabb GSP-t láthatunk majd, mint valaha, és most, a Sports Illustrated-nek adott interjújában azt mondta, azért, mert nem elégedett azzal, amit eddig elért MMA-ban.
Az elégedettség egy halálcsapda. Ha elégedett vagy, vissza kéne vonulnod. Én nem vagyok elégedett. Szerintem többre vagyok képes, és ezt mindenkinek bebizonyítom november 4-én. Nayon boldog vagyok. A sport sokat fejlődött, de úgy gondolom, a legjobb GSP-t még nem láthatta a világ.

A négy év kihagyás után visszatérő “Rush” az idő során bölcsebb lett, új fegyverarzenálja van, az önmaga 2.0-s verzióját mutatja majd Bisping ellen, és megszerzi a középsúlyú bajnoki címet is, ezzel pedig sokkolja majd a világot. A 36 éves GSP legutóbb 10 éve, 2007-ben kapott ki Matt Serra-tól, azután 12 meccset nyert egyhuzamban. Legutóbbi meccsein már nem volt olyan meggyőző, mint az előbbieken, legutóbbi ellenfelétől, Johny Hendrickstől például sokak szerint kikapott, és csak azért adták neki a meccset pontozással, mert ő volt a bajnok, és nem akarták elvenni tőle az övet.
Ha Bisping a régi formámat várja, azzal hatalmas hibát köve el. Sok új  dolgon munkálkodtam az elmúlt években. Most minden más lesz. Most sokkolni akarom a világot, mert most én vagyok a kihívó. Már nem vagyok bajnok. Ha szoros lesz a meccs, akkor nem engem hoznak majd ki győztesként, szóval odaállok majd, és mindent beleadok azért, hogy kivégezzem őt. Úgy fogok küzdeni, mintha nem lenne holnap.

 

 


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá